




BUÉK!!!






Rita írta:VidékiÉva írta:Szia Rita!
Köszönöm a segítséget. Már nagyon érdekelt, hogy mibe fogtál bele. Ez az ismertető alapján nagyon érdekel. Még nem kezdek hozzá, jó szokásomhoz híven, majd csak a végén. Addig az elejéről majd olvasom a véleményeket. De bizakodó vagyok, jókat szoktál nekünk választani.
Éva
Szia Éva! Már hiányoltalak, de nem akartam tolakodó sem lenni, és rákérdezni.
Olvastam az okát, majd ott is válaszolok!
Örülök nagyon, hogy újra itt vagy, és gyűjtögetsz! Érdemes is, mert tudom, hogy
szeretni fogod a sorit!
Jó olvasgatást! Nagyon szívesen!
Emma11 írta:Köszönöm az újabb részeket!!!
BUÉK!!!
Marika58 írta:Kedves Rita! Köszönöm szépen a sorozat eddigi részeinek a fordítását és az egész éves munkádat. BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!
cicus írta:Szia Rita!
Megnéztem a 7-8.részt is,csak annyit mondok,mert már mindenki elmondta,amit
én is elmondhattam volna,hogy érezni a gonosz energiáját ahogy ott lappang a
háttérben.Számomra ott volt nyilvánvaló amikor a vacsoránál bemérte a két
főszereplőnket és annak ellenére,hogy valahogy éreztem nem húzza meg akkor a
ravaszt,mégis egy jel volt ez is,de figyelünk!![]()
Mindenkinek csodás Új Évet kívánok 2018-ban is!
Vaskica06 írta:Kedves Rita!
Ismét jöttem és vittem a 7-8 rész feliratát.Nagyon szépen köszönöm a gyors fordítást.Nagyon boldog voltam,mikor láttam,hogy még két rész várható az iskolakezdés előtt.
Nekem nagyon bejön ez a sorozat.Jól játszanak a színészek.Jó a történet és tűkön ülök,hogy kitaláljam,mi lesz a következő részben.Nem is tudtam ellenállni és felirat nélkül néztem tovább. XZ nagyon aranyos,ahogy JX körül tyúkanyóskodik,mintha az öccse lenne.Ő az egyik kedvencem.Jókat derültem,amikor HC-t istenítette és mikor JX meghallotta,"magyarázni kezdte a bizonyítványát".
Még egyszer nagyon szépen köszönöm az újabb két részt.
Kellemes szilvesztert és boldog új esztendőt kívánok.
lizzismith írta:Bevágtál képkockákat, amikor búcsúznak az otthoniaktól: Xiao Zhuan és a főnökük beszélgetéséről (plecsni, mártirok stb.) Csak erre reagáltam.
Természetesen Xiao Zhuan a tündéri srác (kotnyeles, aranyos, melegszívű, igazi barát, és persze jól is néz ki)
annamama írta:..Kedves Rita Elkezdtem én is végre nézzni sorit igaz még csak nagyon az elején tartok 3 rész van utánam de hosszu a szilveszter éjszaka ......igaz egy gyilkosság már utánam van ,de azt itthon tortént ,nem volt uldozés sem csihi-puhi csak egyett csaptam az egerem mellé és kész!!! Szunyog urfi kimult az egerem sokkot kapott én meg nézzem tovább az uj kedvenceket.Olvasom a hsz látom nem csak nekem tetszik az uj választásod ..deeee a patologus doki nekem elso pillanatol valahogy,valahogy tul készséges ,tul jo szakács ,tulságosan torodik a forendor novel ,tulságosan kedves és megérto és éppen ezért valahogy már az elétol ugy érzem nagyon sok gubancot fog o még nekunk itt csinálni,és pontosan ezért érzem ugy hogy ez a kiválo de érzéketlen patologus,ez a kiválo és lenyugozo szakács egyszer csak nagyon gonosz valakivé fog válni ...Ritám csak bolints ha valoban jol érzem......Szunyoghulla eltakaritva én pedig mentem mert vár a sorim a Memory Lost mert ma veluk szilveszterezek.....BUEK 2018 minden csopilakonak itt a forumon...<3...
...
VidékiÉva írta:Szia Rita!
Köszi, hogy hiányoltál. Szeretem olvasgatni a kommenteket, legalábbis az elejét. Ebből tudni, hogy jó lesz-e a sorozat vagy sem. Viszont nem is akarom a történteket megismerni a hozzászólásokból, mert akkor már kevésbé lesz érdekes sori. Így csak az elejébe szoktam beleolvasgatni. Nem hátrány, ha már az eleje is jól indul.
További szép estét!
Boldog újévet!
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 15 vendég