Memory Lost (online is nézhető)
Re: Memory Lost (2016)
Rita kedves, már most látom, hogy szinte robbanni fog karácsonykor az oldalad, még fenn sincs az első részek felirata, máris mekkora siker! Úgy látszik nagy ennek a sorozatnak a rajongó tábora, mi lesz itt ha megindul a felirat leszedés!!?
Mindenkinek reményteljes töltögetés, és lehet visszafelé számolni a napokat!
Mindenkinek reményteljes töltögetés, és lehet visszafelé számolni a napokat!
Re: Memory Lost (2016)
gyomar írta:Drága Rita!
Gratulálok neked az új topik nyitáshoz. Nagyon várom már, hogy ismét együtt filmezzünk, eszméletlen mennyire hiányzik nekem is a közös örömködés, és mérgelődés egyaránt amit kihoznak belőlünk a történet elmesélői.
Szép estét kívánok.Marcsi
Szia Marcsi! Köszönöm szépen! Ez a 66. sorozatom!
Már maga a tudat, hogy újra közös mozizásban lesz részem, akkora lelkesedéssel tölt el,
hogy már két részt be is fejeztem, és tegnap már a harmadikba is belekezdtem. Lehet,
hogy szombaton négy vagy öt résszel fogok tudni előrukkolni.
A legtöbbet izgulni fogunk, de nagyon meg voltam elégedve a romantikus szállal is. Nem
lehet panaszunk Bai Yura és Yang Rongra! Wallace Chung és Tiffany Tang után bennük sem
kell csalódnunk. Odateszik magukat. Nincs fagyott hal csók!!!
Kellemes ünnepi készülődést kívánok!
Re: Memory Lost (2016)
milomartin írta:Kedves Rita!Köszönöm az ujjabb sorozatodat már nagyon várom a fordításodat és hogy ujra eggyütt nézhetek veletek ety ujabb sorozatot a te fordításodban
Kedves Edit! Én ugyanígy vagyok vele, mint te! Mikor lesz már itt a szombat?
Vagy péntek? Ki tudja, meddig tudok várni? Már az is nagyon izgat, hogy mit
fogtok szólni a sorihoz!
Kellemes, meghitt készülődést kívánok!
Re: Memory Lost (2016)
cicus írta:Drága Rita!
Hát akkor elérkezett ez a pillanat is Ahogy néztem sokan vártuk és nagy az öröm Mindenkinél!
Ettől szebb karácsonyi ajándékot nem is kaphatunk Tőled Most kezdem akkor én is töltögetni
legalább az első néhány rész legyen fenn.Éppen most kapok a fiamtól egy új gépet ami gyorsabb
és több hely lesz rajta
Örömteli fordítást és boldog napokat kívánok szeretettel
Hmm,valamiért nem működik a gif küldés,ami eddig nem okozott problémát
Szia Cicus! Igen, elérkezett, de még nem ez a csúcs! Az majd szombaton lesz, ha tudok
addig várni.
Te is nagyon szép karácsonyi ajándékot kapsz a (kis)fiadtól! Egy ázsiafannak az életet
jelenti a jó "felszereltség". Laptop vagy PC és külső winchester elengedhetetlenek! Ja,
és internet, ha lehet jó gyors! Azt szoktam mondani, hogy nekem ennyi is elég ahhoz,
hogy boldog legyek, na, meg egy jó fényképezőgép!
Nem jelölted ki a gif címét, és nem nyomtad meg az "Img" gombot, azért nem jelent meg
a karácsonyi nyuszid! De most már látszik!
Kellemes készülődést kívánok!
Re: Memory Lost (2016)
marisha írta:Kedves Rita
Köszönöm szépen, hogy fogod fordítani ezt a sorozatot,mert When a Snail Falls in Love, és a Love Me If You Dare a nagy kedvenceim.
Biztos hogy veled fogok tartani a továbbiakban...Már alig várom....
Jó kedvet, sok szabad időt no meg türelmet kívánok a fordításhoz.
Kedves Marisha! Köszöntelek az első hozzászólásod alkalmából!
Nagyon szívesen a fordítást! Én is tudtam erről a sorozatról, és más is, aki kínait is szokott
fordítani, mégsem kezdett senki hozzá. Én azért nem, mert nem volt kedvem olyan sorihoz,
ahol mindkét főszereplő amnéziás, a többiek indokát nem tudom. Ha nem olvasom véletlenül,
hogy ezt is a Love Me... és a When a Snail... írójának a regényéből készült, biztos, hogy soha
nem fordítom le. Még jó, kivárta, hogy megvilágosodjam, és már nem kell sokat várni, hogy
jól elszórakoztasson bennünket!
Nagyon örülök, hogy te is együtt izgulsz majd velünk!
Meghitt karácsonyi készülődést kívánok!
Re: Memory Lost (2016)
Kata58 írta:Rita kedves, már most látom, hogy szinte robbanni fog karácsonykor az oldalad, még fenn sincs az első részek felirata, máris mekkora siker! Úgy látszik nagy ennek a sorozatnak a rajongó tábora, mi lesz itt ha megindul a felirat leszedés!!?
Mindenkinek reményteljes töltögetés, és lehet visszafelé számolni a napokat!
Szia Kata! Én is arra számítok, hogy azonnal siker lesz, de azt is le fogom még többször írni,
hogy lassan visznek minket az őrületbe. Szóval nem szabad, azonnal fergetegre számítani!
Viszont ha beindulnak....!
Gyönyörű képet csináltál! Örülök, hogy eljutottatok vásárolni! A többi fotót is megnéztem
már a fotósarokban, de oda csak később fogok benézni. Folytatni akarom a harmadik részt,
ha már mindenkinek írtam.
Szép napokat kívánok! Ezt a képet direkt neked tartogattam!
Re: Memory Lost (2016)
Szia Rita!
Én is beinditottam a letöltést.
Emlékszem anno. gimiben alakult ki az a szokásunk, hogy figyeltük a dupla számokat. A 66 volt a szerencse! Kell-e ennél jobb beharangozás a sorozat elé?
Viszont azt hiszem nagyon formabontó fogok lenni. Betudom ezt a tanulnivalóknak, valamint a hozzá tartozó ismeretlen ismerethalmaznak, meg a kinszenvedésemnek amit ezek iránt érzek, tehát a lényeg, haladok veletek. Lesz, ami lesz!!

ÁÁÁÁÁGÍÍÍÍÍÍÍ!! Milyen fantasztikus karácsonyi meglepetés! Hű, de boldog vagyok!
Nem fog a sori csalódást okozni, és szerintem jó töltelék lesz két ismeretlen halmaz között.
Vagy az ismeretlen halmazok lesznek a részek közti töltelékek? Ki tudja? A lényeg, hogy te is
részt veszel a mi nagy össznépi mozizásunkban!
Én is "számnézős" vagyok. Imádom, ha az órán épp 12:34 van, vagy 22:22 például! A házszámom
69, ezt is nagyon szeretem, olyan "yin-yangos".
Kellemes készülődést a karácsonyra!

-
- Hozzászólások: 75
- Csatlakozott: 2016. december 29. 18:50
Re: Memory Lost (2016)
Kedves Rita!
Látva, hogy megint egy nyomozós, pszichothrilleres fordításba kezdtél, elkezdtem a Love me, if you dare-t. Na és itt kezdődik a probléma. Eredetileg úgy terveztem, hogy együtt haladok veletek, kibeszélősre veszem a figurát , de.....
Tegnap kezdtem, nyolcadik részt fejeztem be. Nem tudok leállni, pedig muszáj. Munkahegyek mindig
Ez a sorozat olyan, muszájtovábbnézős sorozat számomra. (Ahogy a feszültséget folyamatosan fenntartja, hát az egyszerűen fantasztikus.)
Nos, majd meglátjuk, hogy bírom-e.
Kellemes karácsonyi készülődést mindenkinek.

Spoiler: mutasd
Nos, majd meglátjuk, hogy bírom-e.
Kellemes karácsonyi készülődést mindenkinek.
"Az egyoldalú szerelemnek is van szavatossága"
- idézet Strong Woman Do Bong Soon című filmből
- idézet Strong Woman Do Bong Soon című filmből
Re: Memory Lost (2016)
Juhé sikerült ez is..de klassz! Köszönöm ezt a bájos képet! ez testesíti meg az emberiség reményét!
Kellemes készülődést mindenkinek!
Re: Memory Lost (2016)
Kedves Lizzi! Újranézed a Love Me-t, vagy most látod először? Nyolc rész egy nap alatt! Nem
csodálkozom, egy cseppet sem! Én is rettentően imádtam fordítani is, és nézni is! Azóta már
kétszer végignéztem.
A Memory Lost is ilyen lesz, már most tudom. Váratlan helyzetek, csavarok, és jó sok szál, amit
36 részen keresztül bogoznak ki a szemünk láttára, mégis minden részben érnek meglepetések.
Tudom, hogy sok a munkád, és ott a család is, de amikor ráérsz, tarts velünk! Örülni fogunk neked!
Olyan jó együtt kibeszélni a látottakat!
Kellemes ünnepi készülődést!

Látom rendesen fel vagyunk tüzelve annyira, és annyian várjuk a sorozatot. Amit eddig megnéztem 8. részig még natúrban nagyon tetszik...és már most oda vissza a két kolléga egy kollegina vetélkedésért! Hú de klassz lesz magyarral újranézni..de látom ez is többször nézős azzal is..mondom én hogy kevés lesz a 24 óra...
-
- Hozzászólások: 75
- Csatlakozott: 2016. december 29. 18:50
Re: Memory Lost (2016)
Most nézem először a Love me, if you dare-t. Már egy ideje a gépemen várt rám, de most éreztem kedvet a nézéséhez.
Nem kellett volna ennyi ideig várni.
Nem kellett volna ennyi ideig várni.
Spoiler: mutasd
"Az egyoldalú szerelemnek is van szavatossága"
- idézet Strong Woman Do Bong Soon című filmből
- idézet Strong Woman Do Bong Soon című filmből
Re: Memory Lost (2016)
Olyan sok jót írtok hogy egészen biztos megfogom nézni, pedig a Love Me, If You Dare nálam mindent vitt! Etalon sorozat lett. Abban biztos vagyok hogy a fordítást most is csak hozzá tesz a sorozathoz, mint minden Rita fordítás! Köszönöm és nagyon Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!
"El fogom rejteni a szívemnek azt részét, ami sírni és sikítani akar."
Matsuri Hino
japán képregényíró
Vampire Knight
Matsuri Hino
japán képregényíró
Vampire Knight
Re: Memory Lost (2016)
Kata58 írta:Látom rendesen fel vagyunk tüzelve annyira, és annyian várjuk a sorozatot. Amit eddig megnéztem 8. részig még natúrban nagyon tetszik...és már most oda vissza a két kolléga egy kollegina vetélkedésért! Hú de klassz lesz magyarral újranézni..de látom ez is többször nézős azzal is..mondom én hogy kevés lesz a 24 óra...
Nem könnyű fordítani, mégis a főszereplő kriminálpszichológus-nyomozónő, Jin Xi lélektani
elemzéseit, rendőrségi szakszóval, profilalkotását szeretem a legjobban. Keresgetni kell az
agyamban hozzá a szavakat, mert egy szakember mégis beszéljen szakszerűen, de megéri,
mert nagyon élvezem, és teljes mértékben egyet is értek Jin Xi-vel.
Mint már sokszor írtam, nagyon bírom, amikor első látásra nem szimpatikus egymásnak a
főpáros, és kicsit marják egymást, aztán meg észre sem veszik, és hipp-hopp egymásba
szeretnek. Itt sem lesz másképp. Imádom benne a szerelmi vonalat!
Re: Memory Lost (2016)
lizzismith írta:Most nézem először a Love me, if you dare-t. Már egy ideje a gépemen várt rám, de most éreztem kedvet a nézéséhez.
Nem kellett volna ennyi ideig várni.Spoiler: mutasd
Mire ideértem, hogy megírjam, milyen jól tetted, hogy elővetted a Love Me-t, látom,
hogy a topikjában már arról írsz, hogy mennyire tetszett! Ez gyors menet volt! De ahogy
fentebb írtam, nem lep meg. Nagyszerű sorozat! Boldog vagyok, hogy a testvérét is én
magyaríthatom!
Nagyon ügyes vagy! Szuper az arányod!
Re: Memory Lost (2016)
Kameko írta:Olyan sok jót írtok hogy egészen biztos megfogom nézni, pedig a Love Me, If You Dare nálam mindent vitt! Etalon sorozat lett. Abban biztos vagyok hogy a fordítást most is csak hozzá tesz a sorozathoz, mint minden Rita fordítás! Köszönöm és nagyon Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!
Nálam is mindent vitt a Love Me! Az első thriller volt az életemben, és soha el sem tudtam
volna képzelni, hogy én ennem a műfajnak az egyik képviselőjét fordítani, sőt szeretni, sőt
imádni fogom. Na, a Memory Lost sem különb, bár mégis más. Össze is lehet hasonlítani a
kettőt, és nem is. De pont ez a nagyszerű benne. Az író, Ding Mo képes volt elvonatkoztatni
a Love M-től, de hasonlóan klasszat alkotni.
A Memory Lostban nagyon fontos szerepet játszik a romantika, ami nem jellemző a thrillerre.
Bár Bo Jinyan és Yao Yao szerelmét is szépnek tartottam, ez még szebb, mert többet kapunk
belőle. Ráadásul ez a szerelem olyan, amilyet a My Sunshine-ban is, de a Love Me-ben is
kedveltünk nagyon. A feltétlen bizalmon, hűségen alapuló, megingathatatlan szerelem, amit
ráadásul úgy közvetítenek a színészek, hogy azt érzed a valóságban is egyek.
Újra leírom, lassan indul be a történet, aztán hirtelen robban, és a hatása végig megmarad.
Köszönöm a dicséretet! Nagyon jólesik!
Neked is Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok!
Re: Memory Lost (2016) (4/36)
Jó szórakozást kívánok az új kínai sorozatom, a Memory Lost 1.-4. részéhez!
Minden Kedves Rajongótársamnak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok!
Minden Kedves Rajongótársamnak Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kívánok!
Re: Memory Lost (2016) (4/36)
Drága Ritám! Köszönöm szépen a karácsonyi előzetes ajándékot! Vittem is azonnal a feliratokat! Hálás vagyok, hogy ilyen jó sorozattal ajándékoztál meg bennünket, akik szeretjük a fordításaidat, humorodat, és még a hiányos angoltól sem esel kétségbe!
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok Neked, Szeretteidnek, és valamennyi Ismerősnek, Barátnak, Rokonnak!
Ezt a karácsonyi képet küldöm szeretettel:
És ezt a gyönyörű erdélyi verset!
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok Neked, Szeretteidnek, és valamennyi Ismerősnek, Barátnak, Rokonnak!
Ezt a karácsonyi képet küldöm szeretettel:
És ezt a gyönyörű erdélyi verset!
Re: Memory Lost (2016) (4/36)
Kedves Rita ! Nagyon Szépen Köszönöm az új Sorozatod fordítását ,utána néztem látom lesz benne minden szerelem izgalom ez kell a mi öreg szívünknek ! Szeretnék Békés Boldog Karácsonyt kívánni neked és kedves családodnak ,és Boldog új Évet is ,bár ahogy ismerlek lehet addig még jelentkezel valamivel .Szeretettel !
Re: Memory Lost (2016) (4/36)
Üdv. Rita kedves
Elsőnek köszönöm szépen a fordítást, valamint a letöltési lehetőséget.
Másodiknak pedig Neked valamint az oldal összes látogatójának kívánok békés, boldog karácsonyi ünnepeket.
Elsőnek köszönöm szépen a fordítást, valamint a letöltési lehetőséget.
Másodiknak pedig Neked valamint az oldal összes látogatójának kívánok békés, boldog karácsonyi ünnepeket.
-
- Hozzászólások: 75
- Csatlakozott: 2016. december 29. 18:50
Re: Memory Lost (2016) (4/36)
Köszönöm a karácsonyi ajándékodat, kedves Rita!
Kívánok békés, boldog ünnepeket mindenkinek.
Kívánok békés, boldog ünnepeket mindenkinek.
"Az egyoldalú szerelemnek is van szavatossága"
- idézet Strong Woman Do Bong Soon című filmből
- idézet Strong Woman Do Bong Soon című filmből
Re: Memory Lost (2016) (4/36)
Kedves Rita!
Köszönöm ezt az újabb sorozatot!
Ezúton kívánok mindenkinek nagyon szép ünnepet és
a jövő évre pedig sok szerencsét, boldogságot!
Köszönöm ezt az újabb sorozatot!
Ezúton kívánok mindenkinek nagyon szép ünnepet és
a jövő évre pedig sok szerencsét, boldogságot!
Re: Memory Lost (2016) (4/36)
Kedves Rita !
Köszi az újabb izgalmas és érdekes sorozat első 4 részének a forditását.
Szokásomhoz híven megnézem ........................utána irok.
A számokról ( mivel idmádom a számokat régóta és könyvelő is voltam) a 66 felbontható 6x11 a hat az öröm száma a 11 pedig a bennünk lakozó Isteni erő. Másképpen is felbontható a 15+51 re. Hatalmas erőt rejt hogy egyensúlyba kerüljünk. Másképpen a 66 ha összeadjuk akkor12 -öt ad. Kozmikus Isteni beteljesedést jelent.
Tehát ezek után csak valami szuper érdekes sorozat lehet amit elkezdtél.
Köszönet mégegyszer az eddigi munkáidért külön örülök, hogy az ÁÉ a forditói szavazatokban benne vagy az első 8-ba.
A forditásaiddal nagyon sok embernek okozol kellemes perceket.
Kellemes Karácsonyi Ünnepeket kivánok neked és a forumozó társaimna is.

Drága Rita!
Micsoda meglepetés,hogy már itt is van a karácsonyi ajándékunk Nagyon szépen köszönöm
Persze nem bírom ki és máris meg fogom nézni!!! Nagyon aranyosak és szépek a karácsonyi gifek is,amit látok
itt az oldalon és köszönöm mindenkinek a karácsonyi jókívánságokat is.
Kívánok Mindenkinek Áldott,Békés és nagyon Boldog Karácsonyt!

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 77 vendég