Műfaj: történelmi/romantikus/dráma/misztikus/harcművészet
Részek száma: 1
Premier: 2012. január 20.
Hossza: 100 perc
Ország: Vietnam
Főbb szereplők:
Huynh Dong – Nguyen Vu
Midu – Hoa Xuan
Történet:
A történet kezdetén, egy kisfiú, Nguyen Vu, aki egy rejtekhelyről szemtanúja volt a teljes családja lemészárolásának, egy hegyi templomba érkezik. A templomban magányosan élő szerzetes felneveli, és rendkívüli harcost farag belőle.
Évekkel később Nguyen Vu megtudja, hogy nagyapja udvari főtanácsadó volt. Ágyasával együtt a Király meggyilkolásával vádolták, és a Királyné parancsára a családtagjaikkal együtt kivégezték őket. Ő az egyetlen, aki túlélte a tragédiát.
A Király halála mögött valójában a Királyné állt, és erről két bennfentes eunuch is tudomást szerzett. Meg is ölték mindkettőt. Ám egyikük, haláltusája közben, a saját vérével leírta a Királyné viselt dolgait.
Nguyen Vu rájön, hogy csak úgy állhat bosszút a Királynén, ha megszerzi ellene a bizonyítékot, az eunuch levelét. Kereső útja során megismerkedik két nővérrel, akiket szintén a bosszú hajt a fővárosba.
A Blood Letter c. film több szempontból is érdekességnek számít. Ez az eddigi legnagyobb költségvetéssel készült vietnami film. A „Legjobb külföldi film” kategóriában, Oscarra is felterjesztették, de az AMPAS elutasította, mert nem felelt meg minden kritériumnak. Rendezője, Victor Vu, egyike azon Amerikában született, vietnami származású filmkészítőknek, akik visszatérnek szüleik szülőföldjére, hogy tudásukkal támogassák és fellendítsék a vietnami filmipart (nem mindenki várja őket tárt karokkal, Victor Vu-t is meggyanúsították, hogy semmi eredeti nincs a filmjében, különböző ázsiai történelmi filmekből ollózta össze a jeleneteit).
A Blood Letter, nevétől eltérően kevésbé véres, és kevésbé durva egy átlagos koreai történelmi filmhez képest. Lélegzetelállító tájakkal, remek színészi játékkal, profi módon kidolgozott akció jelenetekkel jutalmazza meg nézőjét, szórakoztató kikapcsolódást nyújt.
A hálás szívvel ajánlom a filmet AGV-nek, Gabinak, Unninak, Ildikónak (kildikó) és Nayginak, akik a kezdetektől, február 1-től, a mai napig folyamatosan velem tartanak a Silver Spoon, Sterling Shackles c. hongkongi sorozatom topikjában. Hozzászólásaikkal, véleményükkel, képekkel, gifekkel, lelkesedésükkel segítették, támogatták munkámat, és nagyban hozzájárultak a sorozat népszerűsítéséhez. Köszönöm nektek!
Köszönet Szilviának, Katinak (mkati), Évának, Ildikónak (Szabó I.), weronnak, szildornak, Juditnak (keszler57) és Marikának (Megyesné) is!
Ezzel a filmmel, és az Another Parting c. webdrámával kívánok Kellemes Húsvéti Ünnepeket!
Fordította: ezoritu
Formázta, időzítette, javította: vandi
Online feltöltés: Pirmajer Kornélia
Online nézhetőség:
Videó letöltés: