Sziasztok, szia Rita! Köszönöm a tippet. Én is szoktam csinálni, csak sóval. de kizárólag nappal.
Viszont egy másik tipp ami a hagymatea mellett még elég jó lett, végre kevesebbet köhögök, de még mindig mélyről, de egyre ritkább.
két dl hársfaméz kifejezetten ez. egy evőkanál fahéj egy kiskanál őrölt szegfűszeg.
ezt összekeverni és naponta 3-5 ször egy kiskanállal bevenni. Nagyon finom, s a szomszéd kislány is átjár "csemegézni"
Amire rájöttem, hogy nem jó ha megvárom hogy esetleg elkezdek dideregni, mert nem szeretek folyamatosan túl melegen felöltözni. Viszont sajnos a pizsamában sok a műszál ami miatt beleizzadok, s szerintem ezért is fáztam meg és kaptam el azt a fránya virust.
A bal oldalam már nem fáj egyáltalán, de a jobb bordáimat még mindig le kell szorítanom ha jön a köhögés.
mindjárt folytatom
elkészültem a borsófőzelékkel, most a húst forralom át, mert már 3 napos..
Rita, most látszik igazán milyen sokat nőtt Lilyke, hogy a másik nagyinál a konyhaszekrény mellett áll.
Magas hölgy lesz belőle.
A kis menyed is nagyon aranyos a kutyusokkal, itt Győrben is nagy gyakorlata van a menhelyes kutyasétáltatásnak.
Sajnos én nem mernék ilyet bevállalni a kezem miatt de a másik pedig a Sámuel reakciója lenne.
Egyébként tegnap lett volna a házassági évfordulonk, nov. 20. 1993-ban. Hogy elrohant az idő.
Nem volt tegnap hangulatom senkivel beszélni telefonon sem, úgyhogy csak voltunk egymásnak mint a befőtt.
Mivel Ő Rábaszentmihályon van a szülőkkel eltemetve, nem járunk ki, mert nincs senki akihez odamehetnénk két járat között, + átszállás.
Mi itthon szeretettel megemlékezünk Róla, ahogy anyuról, vagy anyósomékról, apunál ez kétesélyes.. még küzdök a teljes megbocsátással sajnos, még mindig .
Ennek a kétszeri átküldésnek nem lehetne véget vetni? teljesen mindegy hogy a rókáról vagy a cromról írok.
Legyen mindenkinek szép napja!
Van képem hozzá
Re: Van képem hozzá
Sziasztok! Szia Kata!
Nagyon jó hír, hogy már kifelé mész a betegségből! A nászasszonyom is kevesebbet köhög már. Nincs gyógyszer ezek ellen a hülye
vírusok ellen, hetekig tudják kínozni az embert.
Nálatok a panelban milyen meleg van? A panelban lakó ismerőseim, volt kollégáim mindig arra panaszkodtak, hogy csak nyitott
ablakok mellett lehetett megmaradni a lakásban a fűtési szezonban.
Méltatlanul kevés együttlét jutott nektek a pároddal. Pont tőled vette el a sors, akinek a leginkább szüksége lenne egy támogató
társra. De hát ez az a dolog, amit sehogy se tudunk befolyásolni. Csak elfogadni lehet, beletörődni, és emlékezni.
Reggel kifehéredtünk. Nálatok is esett a hó? Mivel nincs hideg, szinte azonnal el is kezdett olvadni.

Sziasztok , szia Rita! Már szinte teljesen meggyógyultam, s ma már a bordám sem fáj egy egy köhintésre! Hatalmas megkönnyebbűlés.
Itt csak porcukorszerű hó volt hajnalban, de az is reggelre már teljesen eltünt.
Mára smarnit csináltam ebédre, jóval később jutott eszembe hogy csinálhattam volna képet is, de addigra bekebeleztük.
Egy kicsit spóroltam a cukorral, viszont a tetejére tettem egy kis porcukrot meg szilvalekvárt.
Gyönyörű a havas táj nálatok, itt a panelban nálunk meg didergünk, ha nem huzzuk rá nagyon a fűtésre. Akkor isteni a hőmérséklet ha idesüt a nap. Viszont a szél jó negyvenes volt egész nap, nem is láttam a szokásos szombati bevásárlómenetet.
Én is estére várom a tescósokat, igaz megint egy bő huszas bánja, de legalább nem kell cipekedjek.
Jövő héten 3 napon át javítják majd a liftet. Remélem végleg jó lesz.
A házban kikötötték a kódokat, így csak az tud bejönni akinek kulcsa van.
Eszméletlen mocskos a földszint, és a falat is összefirkálják otromba és durva szövegekkel.. inkább nem részletezem.
Át kell kutatnom a kosarakat, és mindent kidobok ami régebbi.
Ilyet még nem értem, hogy a gumiházaknál recseg ropog a nadrág vagy a zokni! A hideg kiráz ha csak rágondolok!
Samu lassan felébred a délutáni sziesztából. holnap már szelid lesz a szél, szeretnék majd vele kimozdulni.
Legyen szép hétvégétek!

Szia Kata!
De örülök, hogy már sokkal jobban vagy!
Nálunk még van hó, mert reggel jócskán mínuszok vannak, és napközben is elég hideg van.
Meg vagy elégedve a tescos házhoz szállítással? Szép gyümölcsöket, zöldségeket szoktak vinni?
Miért szüntették meg a kódos rendszert? Nálunk van kód is és kulcs is, és én ennek örülök, mert nagyon nehezen jutnék be,
ha elfelejtenék kapukolcsot vinni magammal.
Ja, meg is van a válasz, csak egy sorral lejjebb kellett olvasnom. Szerencsére nálunk ilyet még nem tapasztaltam, hogy
idegenek bejárnának csak úgy. Viszont az első emeletig mindenkinek ütött kopott lábtörlője van, mert azt lopkodják.
Kíváncsi leszek, hogy a negyedikről is eltűnik-e majd. Már kinéztem egy nagyon olcsót a Praktikerben. Azt hiszem, a feketét
fogom választani:
https://www.praktiker.hu/lakberendezes-haztartas/szonyeg/labtorlo/filc-labtorlo-40x60cm/p/253968
Én is szelektálásba kezdek még a költözés előtt. Azt hittem, hogy nagyon megritkítottam a ruháimat, mielőtt ideköltöztem,
de nem így van. A ruhás akasztós szekrény legalább harmadát nem hordtam. Menniük kell. A konyhaszekrényben is van olyan
felső polc, aminek a tartalmához hozzá sem nyúltam. Szerintem le is járt már a szavatosságuk.
Lementettem a virág alakú paprikádat, mindjárt kiteszem.
Most szombaton az Miskolci Állatsegítő Alapítványhoz ment sétáltatni a menyem és a fiam, és mentem velük én is, és a
nászasszonyom is. Kíváncsi voltam, mert még soha nem jártam ilyen helyen. A fiamék majd szeretnének egy kutyus kihozni
valamelyik menhelyről, ha beköltöztek az új házukba, a nászasszonyom is gondolkodik egy kistestű kölyök kutyában, akit
elfogadna a szeretett cicája. Vittünk magunkkal kutya és cica száraz tápot adományként. A hölgy szerint nagy szükségük
lenne még meleg ruhafélékre, rongyokra, amiket alájuk tesznek, és tisztítószerekre is.
https://www.allatsegito.hu/
Három kutyát sétáltattunk, három kölyköt pedig szeretgettünk. Őket nem lehet még sétáltatni, csak kézfertőtlenítés után
ölben simogatni, cirógatni, szeretgetni.
Sajnos az első két kutyust elfelejtettem lefotózni, annyira el voltam foglalva velük. Mindkettő barna szőrű, közepes testű
aranyos jószág volt. Azt hittem testvérek, annyira hasonlóak voltak, és társak is voltak a kennelben, de nem voltak azok.
Az egyiknek három lába volt. Szegényt elütötte egy autó.
Ő volt a harmadik sétapartner: Brutus
Őket gyöntöltük: Vezér, Tara, Pajti (a nászasszonyomnak Vezér volt a kedvence, gondolkodik, hogy kihozza-e vagy se)
Egyébként rengetegen jöttek sétáltatni. Egy részük olyan volt, mint mi, nem sok tapasztalattal rendelkező "hobbi" sétáltató,
de voltak profi, tapasztalt önkéntesek is, akik már maguk hozták vitték a kutyákat, és ők már hosszú száron is vezethették
őket.
A menhely háta mögött jó nagy füves-fás területen lehetett jönni-menni.
Még pár fotó:

Kata fotója: "paprikavirág"
Re: Van képem hozzá
Sziasztok, Szia Rita! De jó hogy beszámoltál a miskolci menhelyről. Aranyosak a kutyusok. Itt nagyon fontos, hogy a kutya válasszon gazdit, akkor biztosan mindig meglesz az összhang.
Nekem is sokat kell majd selejteznem de majd a zoknikkal és fehérneműkkel kezdem aztán a pizsamák stb. Egyszer csak elfogynak majd. Nagyon nehezem szánom rá magam.
Jut eszembe hogy írtad sok minden kellene a kutyáknak. Felhívom majd a Győrieket is. Miskolcra most küldtem 25oo Ft adományt. feladtam a részletet meg a mentősöknek amit bevállaltam.
Többet már nem tudok bevállalni, még így is van lemaradt csekkem, igaz ez az utolsó!
Egyébként remekül bevált a hagymatea és ez a mézes fahéjas szegfűszeges kombó! Olyan jó érzés hogy már nincs az embernek fájdalma! Egy egy köhintés akad de az már kutyafüle.
Így ha minden igaz, hétvégén megyünk rendezvényre! Remélem nem kiabáltam el.
Rita, az a lábtörlő semmit nem ér, legalább kettőt össze kellene varni, hogy legyen egy kis tartása. S tényleg levigye a felesleges koszt. Én belülre tettem egyet, csak a biztonság kedvéért, valahogy nagyobb biztonságérzetet ad.
Nemrég értünk haza, postán voltunk, de nem a kártya jött meg, hanem az új nyomtatvány mert lejár a lakhatási szerződésem.
Nem is értem, hogy azoknak akik husz éve itt vannak és nincsenek balhéi miért nem kapják meg legalább 5 évre?!
Volt olyan év hogy két év volt, ez most 3, de el is röppent!
Irtó mázlink volt mikor hazajöttünk, előbb állították be a liftet működésre, így felfelé már azzal jöttünk.

Sziasztok!
Szia Kata!
Nagyon remélem, hogy sikerül kimozdulnotok, és elmenni a rendezvényre.
Még a nyáron meghalt az a citerás bácsi, akinek mindig adtam pénzt, ha megláttam a sétáló utcán. Mindig ugyanaz előtt
a pékség előtt ült, és énekelt meg citerázott. A boltból adtak neki széket és egy kis asztalt, neki csak a hangszerét kellett
hoznia, később már azt is a pékségben tárolta, mert már nehezen tudott járni.
Újságcikkben is megemlékeztek róla:
https://www.borsonline.hu/aktualis/2024/06/gyaszol-miskolc-elhunyt-a-varos-legendas-zenesze
A másik, akinek gyakran adtam pénzt, egy nyomorék fiatalember volt, de őt már régebb óta nem látom.
Ezt az olcsó lábtörlőt próbaként fogom megvenni. Ha nem viszik el, akkor veszek egy vaskosabbat. De szerintem mire
felérek a negyedikre, le is kopik a cipőm talpáról a nagyja kosz.
Végül kiválasztásra került a kutyuska. A sok megismert kutya közül ő ragaszkodott leginkább a fiamékhoz. Nem bírnak
várni a költözésig, jövő héten már el is hozzák. Másfél éves, ivartalanított kislány. A nevét elfelejtettem megkérdezni.
Ő nem Miskolcon, hanem egy kisebb településen lévő telepen él.
Egy hétig nem leszek itthon, mert "kiugrok" Lilykéhez. Mostanában minden nap elmondta, hogy nagyon szeretné, ha ott
lehetnék vele, hiányzom neki. Aztán az egyik videóhívás során el is sírta magát. Mondtam neki, hogy most csak rövid időre
tudok menni, mert most itthon van dolgom, de legközelebb sokáig maradok. Tizenegykor visz a fiam a reptérre. Jövő
szombaton jövök majd vissza. De mivel éjjel fog leszállni a gép, vasárnap lesz már mire hazaérek.
Lilyke osztálya. Nem egyenruha van rajtuk, mert ezen a napon valamiért "játszós" ruhába kellett mennie a gyerekeknek.
Jobb szélen az osztályfőnök Miss Naylor, bal szélen a segítője. Lilyke a hátsó sorban áll kék pulcsiban. Az ülő sorban a kis
szőke csíkos pulcsis kisfiú, Alfie, szintén félig magyar, csak náluk fordítva van, az apuka a magyar, az anyuka angol.

Spoiler: mutasd

Szia Rita, végre láthattam a képeket is. Nagyon aranyos a kis közösség, látszik a gyerekeken, hogy jól érzik magukat.
Remélem Lilyke jól és a kinti családból mindenki jól van.
Már Samu is kifelé jön a tüdőgyulladásból, de az antibiotikum másik áldása nem hiányzott. de majd abból is kikopunk.
A kutyus igen aranyos, látszik hogy máris megvan az összhang. Várom majd az aranyos sztorikat ..
Jó éjszakát mindenkinek, neked pedig majd biztonságos hazaérkezést!

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 33 vendég