Ági, persze itt is van rengeteg gyógyszerszerűség, ami nem vényköteles. Amikor a vejemnek antibiotikumot
kellett szednie a Lime-kórra, 45 szemet írtak ki neki. Kapott két doboz 20 szemes gyógyszert, az 5 szemet
pedig külön betették egy pici zacskóba, így hozta haza.
Itt már elég drágának számít, ha egy ruha mondjuk 60 fontba (kb. 24 ezer forint) kerül. A lányom már a
16 fontosra (kb. 6500 forint) is rámondja, hogy ilyen drágán nem vesz ruhát. Olyan bosszantó megtapasztalni,
hogy mondjuk a Lidlben, ami itt is és Mo.-n is van, minden olcsóbb, mint otthon. Tudom, hogy ez gazdasági
kérdés, és sok minden befolyásolja az árakat, csak olyan igazságtalannak érzem.
A paprikás krumpli nokedlije petrezselymes, ezt elfelejtettem korábban leírni... mondjuk látszott rajta...
Úgy, ahogy Paggy írta, az unokával a nagyanyaság érzése is megjön, és fokozatosan válik egyre erősebbé.
Mivel egész nap a gyerekkel vagyok (ebből fél négyig egyedül), néha elfelejtem, hogy csak a nagyanyja vagyok,
és anyának szólítom magam (például: "gyere, anya segít neked", mondom, amikor nem sikerül a zoknit felvennie
egyedül).

Abban viszont igazad van, hogy más egy lány, és más egy meny mellett nagymamáskodni. A lány
természetesen a saját anyját szeretné maga mellett tudni, amikor segítségre van szüksége, de ez csak addig van
így, amíg nagyon kicsi a gyerek.
Nem gondoltam volna, hogy még mindig érzed az oltás mellékhatásait. Egyszer el kéne múlnia, nem? Csak nem
maradsz így.
Lassan már félni kell kimondani, hogy én még mindig nem vagyok beoltva. A nagyobbik fiam a nyaralásuk miatt
oltatta be magát, pedig a menyem se akarta gyerekvállalás előtt. Náluk nem volt jelentősebb mellékhatás. Más
meg még oltatlan a családban. Elfogadom, ha valaki akár ötödszörre is beoltatja magát, de mi el akarjuk kerülni,
amíg lehet. Egyikünk se kapta még el a vírust. A lányom azt mondja, hogy a munkahelyén eddig csak azok lettek
másodszor is covidosak, akik már be voltak oltva.
Paggy, nekem tetszik Lilla karakterének lovasszerkója és a lova is.

Úgy látom, nem volt ruha 100 forintért.
Örülök, hogy egy szép napot tölthettetek együtt.
Szerintem mindannyian, akik kapcsolatba kerültünk az ázsiai sorozatokkal, így vagyunk a tévénézéssel. Már
nincs kapcsolatom Ázsiával, mégse tudtam volna visszatérni a tévéhez. A yt-on találtam meg a nekem való
tartalmakat.
Olvasom, mit mondott az anyóstársad. A kollégák közt is volt egy odamondogató ember, aki imádott
tapintatlankodni, intimpistáskodni, válogatás nélkül odabökni egy-egy kéretlen kritikát. Ha valaki a nemtetszését
fejezte ki, mindig azt válaszolta, hogy "tudjátok milyen vagyok, fogadjatok el ilyennek, mert senki kedvéért
nem fogok megváltozni". Ő elvárta maga felé az elfogadást, de másokat nem tisztelt meg vele. Nem szeretem
az ilyen embereket, ha lehet messzire elkerülöm őket.
Az újabb anyóstárs beszólást olvasva fogalmazódott meg bennem az a közhely, ami nagy igazság is egyben,
hogy aki ennyit elégedetlenkedik másokkal, annak igazából magával van baja. Sajnálom szegényt.
A kalandodon meg jót szórakoztam. Nem lehetett kellemes benne lenni, de így kívülállóként olvasva nagyon
nevetséges volt.
Lilla nagyon cuki baba volt. Emlékeztet a mostani Lilára. A gyerekasztalról jut eszembe, hogy Lilykének is
keresik már a magasságához megfelelő asztalkát és széket.
Lilykén szinte születésétől fogva látszik, hogy Kos jegyű. Egész pici korában se akart ölben lenni, tolta magát
lefelé, és "ment dolgára". Most is nagyon sokszor eltolja a kezünket, ha bármiben segíteni akarunk neki. Azt
szereti, ha akkor segítünk, ha ő kéri. Egyedül akarja cipelni a teli szatyrot, a kosarat, ami tele van kimosott
ruhákkal... Ugyanakkor még mindig bújik hozzánk, ha idegenek megszólítják vagy integetnek neki. Nem Kos
jellemző, de nagyon szembetűnő, hogy mennyire nem szereti a mozgó játékokat a játszótéren (a hinta kivétel)
és a műanyag kismotorjára se hajlandó felülni.
Jobbulást kívánok! Remélem, már nem kínoznak görcsök.
Katához hasonlóan, a szagát se bírom a sárgaborsónak.
Elolvastam az összefoglalót az afgán helyzetről. Jól összeszedted, köszi! Jelenleg nem lett volna időm
máshonnan tájékozódni. Rettentő szörnyű ez az egész!
Kata, Lilykének azért nem lehet fülbevalója, mert az angolok azt piercingnek tekintik, és majd csak 18 éves
korában saját magának fúrathatja ki a fülét. Nekünk magyaroknak fura ez az érvelés, de ők gyerekkínzásnak
(nem biztos, hogy jó a szóhasználat) tartják, ha a szülő a kiskorú gyermekének kilöveti a fülcimpáját. Ezt csak
azért írtam le, mert nézőpont kérdése is lehet, hogy mi számít piercingnek, meg szülői kegyetlenkedésnek.
Nálunk az apai nagyanyám nem bírta megemészteni, hogy az egy szem fia egy bányászlányt vett feleségül.
Ez azért nagyon érdekes, mert az egy szem fiát lányanyaként szülte, ami akkor, 1938-ban hatalmas bűnnek
számított, és azt a szerencsétlen egy szem gyermekét is jól megbélyegezte. Szóval lehet, hogy örülnie kellett
volna, hogy a fiát fiának fogadja egy bányász család. Haláláig ellenségeskedett velünk, de azt azért elvárta,
hogy én és az öcsém nála is nyaraljunk. De utáltuk azokat a napokat!
Itt rengeteg embernek van tetoválása, de nemcsak amolyan kis figurácskák. Fél karja, fél lába (vagy az egész),
háta, mellkasa, nyaka, de még a nőknek is. De azt is megfigyeltem, hogy minél több a tetkó, annál alacsonyabb
társadalmi rétegbe tartozik az illető. Nálunk ez nem teljesen van így. Még egy szokás, amiben nem egyező a
két ország.
Szóval ezek a nagyon gusztusos sütikék a fogyatékkal élők által működtetett kávézóból vannak. Milyen nagyszerű
kezdeményezés ez! Samuka meg élvezettel eszi a finomságokat. Nagyon szép Győr belvárosa is. Szeretem az
épület részleteket is. Mi az a zarándok pihenő? Mi előtt áll az a tábla? (Már tudom, Paggy megfejtette.)
Most értem a következő séta képeihez. Úgy látom, Samuka is élvezte. Vajon mi járt a fejében, amikor a fejét
vakarta és grimaszolt egyet? Némelyik szép kövér habos felhős fotót én is csinálhattam volna.
Ildikó, az új hobbimra készülődve véletlenül kattintottam rá egy videóra, ahol a hölgy azt mutatja be,hogyan
lehet alufóliával borított vászonra akril festékkel festeni. Érdekes volt nagyon. Most már teljesen értem, miről
írtál a hsz.-ban.
Mivel Ági is megemlítette ezt a fóliás dolgot, ideteszem a videót. Nekem a rétegezések miatt volt hasznos.
Szerencsére van alatta angol felirat, azzal néztem.
Igen, Lilyke feszegeti a határait, mi meg reagálunk rá. Néha sírás a vége (vagy hiszti), de ez elkerülhetetlen
része a nevelési folyamatnak. Csak így tanulja meg, hogy mit lehet és mit nem szabad megtennie. Egyébként
nagyon aranyos, mert hiába még csak 16 hónapos, nagyon sok mindent meg lehet vele beszélni. Például nagy
kedvence a mozgólépcső. Minden nagyobb üzletben van, persze, hogy egyikünk lépcsőzik vele, amíg a másik
nézelődik. De mindig sírás lett a vége, amikor a sok-sok menet után elvittük a lépcsőtől. Most úgy megyünk oda
eleve, hogy elmondjuk neki, hogy amikor azt mondjuk, hogy az utolsó menet következik, akkor sz valóban az
utolsó lesz. Kezdetben sírt egy kicsit, mert még az utolsó után is bepróbálkozott, hátha rá lehet venni bennünket
egy újabb fordulóra, de mára már egy hang nélkül tudomásul veszi, ha vége a bulinak. Ezt az "utolsó"-t azóta
sikeresen alkalmazzuk más esetekben is.
