megszületett az első unoka, Natika (Natasa/Natasha). Az öcsémék az USA-ban élnek a három gyermekükkel.
Bori a legnagyobb, neki született kislánya. A férje amerikai, ők is olyan nevet kerestek, amelyben nincs
ékezet, és mindkét országban ismert, így se a kiejtéssel, se a leírásával nem lesz gond.
A másik örömhírem, hogy szombattól nyugdíjas vagyok. Március 11.-től a szabadságomat, április 28.-tól
a négy hónap felmentési időmet töltöttem, augusztus 28.-tól pedig nyugdíjas vagyok.
Van még egy jó hírem, aminek leginkább a pénztárcám örül. Egy szeptember 26.-i járatra 4000 forintért
sikerült jegyet vennem! Időnként vannak ilyen olcsó jegyek, de nem mindig akkor, amikor épp kellene.
Ekkor már a lányom szabadságon lesz, mert elkezdődik Lilyke három hetes beszoktatása, így nyugodtan
hazajöhetek.
Ja, még egy jó hír! A magyar kormány augusztus 7.-vel eltörölte a karanténkötelezettséget. Szóval nem kell
10 napot otthon ülnöm, ha hazaérkeztem, még úgy se, hogy nem vagyok beoltva. Egy kis üröm az örömben,
hogy már nem fogadják el az ingyenes, a brit egészségügyi hivatal hivatalos negatív teszt eredményét,
hanem a jó drága, ámde szintén hivatalos tesztet kell megrendelnem, ugyanazt, amit idejövetelemkor is
kellett, ami 81 ezer forint. Ennek már nem örül annyira a pénztárcám...

Ma, bank holiday van, vagyis munkaszüneti nap, ezért vagyok még mindig Kristófnál. Írtam korábban,
hogy nyolc bank holiday van Angliában: január 1., Nagypéntek, Húsvét hétfő, május első hétfője, május utolsó
hétfője, augusztus utolsó hétfője és december 25.-26, tehát legközelebb karácsonykor lesz munkaszüneti
nap.
Jó sokat írtatok a héten! Mindent elolvastam, de nem fogok tudni mindre reagálni, mert nagyon hosszú lenne,
és még képeket is szeretnék feltenni.
Ui.: politikában nem szólalok meg...utálom! Van véleményem, megtartom magamnak. Nem szeretném, ha
valakit csak egy kicsit is befolyásolna a megítélésemben, hogy melyik oldalra szavazok. Mondjuk az se biztos,
hogy elmegyek szavazni.
LMBTQ kérdés: nem mondom el mit gondolok, mert sokaknál kiverném a biztosítékot. Csak annyit írok,
hogy aki tőlem elfogadóbb, az hazudik vagy festi magát. Nem ítélkezem, mert én is azt szeretem, ha olyannak
és úgy fogadnak el, amilyen vagyok. Nagyon szeretném, ha minden embernek egyenlő lehetősége lenne boldogan
élni.
Kata, drámaiak a 23.-i felhőképeid. Remélem, Samuka már jobban van. Mostanában mindig elkapja valami.
Nagyon sajnálom.
Túl jószívű és lágyszívű vagy, és ezt könnyen észreveszik azok, akiknek erre van szemük. Csak annyit segíts,
amennyit megengedhetsz magadnak.
Pont a napokban mondta a lányom, hogy az egyik lengyel boltban úgy csapták be, hogy a pénztárgépben
már benne volt egy tétel (5 font, kb. 2000 forint), amikor az ő dolgait kezdték el beütni. Ő is mindig összeadja
nagyjából, hogy mennyiért vásárolt, úgyhogy azonnal feltűnt neki, hogy 10 font helyett, 15 lett a végösszeg.
Elmesélte valakinek, és akkor derült ki, hogy régi szokásuk ez. Nagyon kell figyelni. Én, ha lehetőség van rá,
önkiszolgáló kasszához megyek.
Hű, azok a napsárga felhők! Napkelte vagy napnyugta? Jó morcosak a következő felhőid. A héten mindenfélét
sikerült elcsípned. Nagyon tetszenek.
Ildikó, várom, hogy megfesd az átlátszó fóliás képet. A videó után már van egy kis fogalmam a technikáról.
Nekem is lesz akrilfestékem... Lassan csöpögtetek információkat a leendő hobbimról, de ha belevágok, ti
lesztek az elsők, akiknek mutogatom majd a "műveimet". Ez nem fenyegetés....

Paggy, milyenek most a párod mindennapjai? Mivel foglalja le magát?
Olvasom a kalandos játékletöltéseteket. Én is tudok hasonlókat produkálni, de szerencsére a fiatalok minden
ilyenhez értenek, Lilla is jó segítség lesz, számíthattok rá máskor is.
Igen, mi is észrevettük, hogy Lilyke változott, és egy ideje megint nagyon sokat eszik, úgyhogy várjuk, hogy mi
fog történni, vajon mire gyűjti az energiát. Az én tippem, hogy hirtelen nyúlni fog.
Itt még szépek a zöldségek a leértékeléskor. A lányomék ma is vettek két dobozzal.
Milyen jól áll a töknek és a levesnek az a rusztikus háttér! Nagyon szép fotó! Újságba való. És az a tökerdő!
Lesz ott még jócskán termés. A fagyokig van idő.
Most értem oda az olvasásban, hogy valamelyik írásodat törölni szeretnéd. Melyiket? Amiket eddig olvastam,
abban semmi olyan nem volt, hogy törölni kéne.
Hát igen, új életformára kell váltani. Biztos, hogy még fura, meg idegesítő is néha a másik jelenléte olyankor,
amikor egyébként magad voltál, és csinálhattad azt, amit évek alatt megszoktál. Biztos, hogy így van. Lehet,
hogy néha kicsinek tűnik majd a lakás kettőtöknek, de aztán csak kialakul egy új rendszer, ami mindkettőtöknek
jó. Drukkolok!
Ági, szorgoskodsz, mint mindig. 50 üveg paradicsomlé! Atya ég! Nagyon jó hír, hogy kezdesz jobban lenni!
A kenyérke megint a bográcsban készült?

Ilyen jó nagy (kisszobányi) kamrám van nekem is a falusi házban, de amióta nem főzök be annyi is elég, ami
a miskolci lakásban van.
Ez az albérlő nem az, aki korábban lakott itt a lánnyal? Vagy most egy fiú jön mellé? Emlékszem, hogy volt valami
gubanc, hogy a szülők nem tudtak a kapcsolatukról, de most elveszítettem a fonalat.