Van képem hozzá
Re: Van képem hozzá
Sziasztok Lányok és Elthan!
Elthan köszönöm az infót, nagy kő esett le a szívemről, hogy rendben vannak az ismerőseid.
Azért nem mindegy , még ismeretlenűl sem. De sajnálom azokat az embereket, akik természet szeszélye miatt kerülnek bajba. S anyagilag sem mindegy az egész térségnek, hogy amit eddig felépítettek kezdhetik előlről, mert gondolom itt nem
lehet szó toldozás foltozás megoldásról.
Remélem az ismerős is előkerül, és csak a technikai akadálya van a jelentkezésének.
Rita, köszönöm a képeket is amiket kiraktál. Igen, végre sikerült a kenyér, egy picit magasabbra állítottam a hőt. Azt mondta a villanyszerelő majd hoz hőmérőt hogy lemérhessük mennyi a tényleges hője.
Frédi most vitte el a kisszobai gépemet takarítani, de lesz majd hozzá egy két újdonság!
Most megyek a konyhába, egy kis levest csinálni. Mondhatni kiböjtöltük a mai napot, hogy egy kicsit regenerálódjon az ő gyomra is. Jövök majd hamarosan ... legalábbis remélem.

Sziasztok!Az elobb hosszu hozzaszolast irtam, hogy milyen szornyu,idejetmult, giccses eloadast lattunk.Borzalom.Alig birtunk ott maradni.Felreertes ne essek, egyaltalan nem ertek a musicallekhez, am ez az eloadas es a darab maga 30 evvel ezelotti.Nem a bibliai legenda, hanem ez a feldolgozas, hiaba Webber hozta letre.Lilla tobbszor megbokott, hogy ne vagjak fancsali kepet.Nem jatszom az eszem , mint muerto.Babszinhaz+ esztrad musorkeverek.A farao Elviskent enekelt, meg francia sanzonok is elhangzottak.
Re: Van képem hozzá
Sziasztok Lányok és Elthan!
Itt esik az eső! Ettől függetlenül kénytelenek leszünk majd elmenni itthonról. Ma jól elaludtunk, Samu most aludt vissza.
Viszont éjjel még nem tudtunk aludni.
Meg is látszik az írásomon, mert ritka kivétellel majd minden szót javítanom kell.
Paggy, sajnálom hogy nem azt hozta az előadás amit vártál., pedig a téma maga örökérvényű.
Én még rajzfilmben is csodaszépnek találom, igaz az professzionálisan lett megcsinálva.
Így lehet még a mondanivalója sem jött át teljesen. Pedig musicalban is lehetett volna maradandót alkotni.
A betétdala egy csodaszép "libabőrös "... Megpróbálom megkeresni! Ugyanez vonatkozik Mózes történetére is!
https://videa.hu/videok/film-animacio/j ... f93uMdvwwE
Azt nem találom ami a koncerten hangzott el... de remélem nem felejtem el és hozom majd!

Itt egy regebbi, de helytallo kritika az eloadasrol.Szerinte is esztrad
https://www.origo.hu/programajanlo/2008 ... ef-es.html
15 eve megy es ugyanaz
https://www.origo.hu/programajanlo/2008 ... ef-es.html
15 eve megy es ugyanaz
Re: Van képem hozzá
Sziasztok ! Paggy, Lilla nagyon helyes, a lovas kép különösen tetszik.
Sajnálom hogy az előadást elpancsolták, ilyen felállásban szégyen. Biztosan nekem sem tetszett volna.
Mennem kell, Samu ma nem aludt semmit délben, s már nagyon várja hogy kikapcsoljam a gépet.
A dögökre kifujtam egy csomó sprét ...
Nem mentünk sehova..Puszim és legyetek jók, ha tudtok! Jó éjszakát Mindenkinek!

Sziasztok!Iszonyu zuros idoszakban elek.Kepzeljetej, meg nem sikerult eladni a teljet, holott volt ra vevo, mert a tarstulajdonos maganak akarja az egeszet alacsony aron, ezert a birosaghoz fordultUgyvedet kellett fogsdnunk.
Re: Van képem hozzá
Ennyi volt a rossz, most jojjon a jo:ma mozi
Lanyok!Holnap jovok olvasni.Szep napot!
Lanyok!Holnap jovok olvasni.Szep napot!
Re: Van képem hozzá
Lanyok!Roham tempoban elkeszultem,irany a mozi!
A Muvesz moziba megyunk , ami az Oktogon/ regen Nov.7 teres. Nyugati pu. Kozott van.julikaval a Deak teren talalkozunk, onnan setalunk a moziig.Majd hozolk nehany kepet.
A Muvesz moziba megyunk , ami az Oktogon/ regen Nov.7 teres. Nyugati pu. Kozott van.julikaval a Deak teren talalkozunk, onnan setalunk a moziig.Majd hozolk nehany kepet.
Re: Van képem hozzá
Nagyon jo volt a film.Nem csak jo, de szep es finom hangvetelu.
Ha valaki megtalálja a filmet letölthető formában,töltse le,megéri!Van hozzá magyar felirat:
Köszönet érte

Spoiler: mutasd
Köszönet érte
Re: Van képem hozzá
Sziasztok!
Holnap jövök, olvasok és írok.
Holnap jövök, olvasok és írok.
Re: Van képem hozzá
Sziasztok. Ide megjött a tél, a szél, a h ideg. Nem volt áramunk sem.
Paggy sajnálom, hogy ekkora idegi megterhelés ért benneteket.
Mindenkinek jó éjszakát kívánok.
Paggy sajnálom, hogy ekkora idegi megterhelés ért benneteket.
Mindenkinek jó éjszakát kívánok.
Re: Van képem hozzá
Sziasztok!
Kata, remélem Samu már sokkal jobban van! Egy kisebb böjt is sokat tud segíteni. Emésztés helyett
azzal tud foglalkozni a szervezetünk, hogy kijavítgassa a hibákat.
Olvasom, hogy még mindig vannak "dögök". Javult azért valamennyit a helyzet? A vegyszereknek
használniuk kéne.
Mindjárt teszek ki pár régebbi fotódat.
Paggy, annyira sajnálom a kudarcos musical élményeteket! De együtt voltatok Lillával, így mégse
annyira bosszantó az egész. A végén felkerestétek a kislányt? Átadtátok a virágot?
Én nem kedvelem a musicaleket. Nem szeretem, amikor hol beszélnek, hol énekelnek egy filmben
például. Vagy végig énekeljenek, vagy végig beszéljenek.
Hát igen, az utolsó képen már egy igazi nagylányt látunk. Mindig leeresztve hordja azt a szép haját?
Próbálok visszaemlékezni, de nem rémlik, hogy láttam volna összefogva. Nem mintha kellene, szó se
róla, csak kérdezem.
Nem elég a magad baja, még idegenek is bonyolítják az életedet. Vigaszként annyit tudok mondani,
hogy minden gödör után hegy következik. Nagyon szeretném, ha 2024. már a gödör aljából való
kikapaszkodás éve lenne, hogy aztán elindulhass a hegy csúcsa felé. Lehet, hogy ehhez drasztikus
lépésekre lesz szükséged - majd te eldöntöd - de magadnak te kell, hogy az első légy, muszáj, hogy
legalább te szolgáld a saját érdekeidet.
Legalább a film kárpótolt a musicalért. Örülök!
Ildikó, itt tegnap még egészen jó idő volt. Bár nem sütött a nap, és egész nap borongós volt az idő,
nem volt hideg egyáltalán. Viszont ma fúj a szél, és jóval hidegebb is van, de az igazi hideg holnaptól várható.

Kata fotói:
Hat évvel ezelőtt ugyanilyen fekete, de öt éve szép fehér volt január 6. Négy éve pedig finom
sajtos-fokhagymás krémleves volt az ebéd.
A fák azon növények közé tartoznak, amelyek ruhában (lombosan) és meztelenül is gyönyörűek.
A múltkor Ildikónál, most nálad legeltetem a szemem a természet által dizájnolt szép testükön.

Csicseriborsó és zöldségek katsu curry pasztával készítve zöldséges rizzsel
Csicseris kelkáposztafőzelék quinoás hajdinával (a csicseriborsó nem főtt együtt a főzelékkel,
utólag kevertem bele)
Zöldségek és vesebab nasi goreng pasztával készítve rizzsel
Hamis sajtszószos kuszkusz és nyers zöldségek (lilakáposzta, retek, uborka, kaliforniai paprika,
lilahagyma, reszelt karfiol)
Zöldséges majorannás lencseragu édeskrumplis-borsós karfiolpürével:
Ekkor találtam ki ezt a ragut, de annyira finom lett, hogy amikor elfogyott, újra főztem, és
krumplis-borsós brokkolipürével fogyasztottam.
Édeskrumplis-zöldbabos indiai vöröslencse, szójaszószos gombás tofuval és párolt brokkolival:
Zöldséges tk. tészta narancsos mogyorószósszal párolt édeskrumplival és brokkolival:
Brokkolival és kelkáposztával rakott zöldséges bulgur:
A második kép még az öntet nélkül készült, mert annyira szép így is a szemnek. A harmadikon már öntettel
és készre sütve látható. Maradt jócskán a párolt kelkáposztából. Tettem rá az öntetből és ezt is megsütöttem.
Így is nagyon fincsi volt.

sziasztok Lányok és Elthan! Nem semmi napok ezek a mostaniak!
Re: Van képem hozzá
Kata es Ildiko!Irtam emailt.Muszaj 1 orat pihennem, mert eddig futkostam, azutan jovok olvasni irni es hozok kepeket is.
Re: Van képem hozzá
Paggy írta:Kata es Ildiko!Irtam emailt.Muszaj 1 orat pihennem, mert eddig futkostam, azutan jovok olvasni irni es hozok kepeket is.
Nemrég keltünk fel mi is, pontosabban két órája, de már most olyan álmos vagyok, hogy tudnám folytatni ugyanis én nem aludtam csak Samu, én mellette olvastam.
Ronda idő van nálunk, szerencsére a Tescoból mindent meghozattam a hétre, így nme kell sehova mennünk.
Jövő héten viszont majd többször is, igaz akkorra már nem minusz 1o lesz hanem normál hideg!
6o ezer lesz a másik gép javítása, viszont ez baráti áron lesz.
Megszünik majd a Windos 1o, és ez a gép minialappal volt csak megcsinálva. így majd ha kell simán át lehet majd állítani 11-re.
sokat vacilálltam, de még így is olcsóbban megúszom, mert a másik verzió 18 lett volna, de két éven belül viszont már használhatatlan lett volna, és sokkal drágábban tudtam volna megcsináltatni.
viszont a tűzhely változatlanul nem jó sajnos, megint egy kicsit nyers maradt a közepe egy ponton.
Nem is hoztam most képeket róla.
Mindenkinek szép estét, és ha lehet jó éjszakát.
Ildikó és Rita, felétek is goromba lehet most az idő!
Re: Van képem hozzá
Köszönöm Paggy megkaptam. Írtam én is.
Itt most is goromba idő van, Tegnap este áramszünet lett.Állítólag valahol a hegyen kidőlt egy fa, és elszakította a vezetéket. Eszembe jutott, hátha a mi területünk felett történt. De senki sem jött,így talán nem.
Itt nálunk hamar visszakapcsolták,de a település nagy része áram nélkül maradt éjszakáig. Itt csak az volt a baj,hogy megbeszéltük, az éjszaka rakunk a kazánra fát, hogy meleg legyen, és alig begyulladt a fa, áramszünet lett, és így nem működött a szivattyú.
Akkor kiszedtem a fát, mire kihült volna minden lett áram. Ma is esett egy kis hó, vitte a szél erre arra. Már nem sok van belőle.
Lányok már mindent utálok, ami munkával jár, és gondolkodni kell hogy is legyen. Mostanság "Laci ül a hátamon"=lusta vagyok /finoman szólva talán inkább fáradt/
Aludnom kellene,mert keveset alszom mostanában. Jó pihenést !

Sziasztok!Tegnap este olyan faradt voltam, hogy nem volt kedvem semmihez.Ma delutan erek csak ra, akkor jovok.
Re: Van képem hozzá
Sziasztok LÁnyok és Elthan!
Itt most csak -7 van ami elviselhető, a szél már nem annyira! Most vettem be fájdalomcsillapítót. Nem akarok visszafeküdni, Samu visszaaludt a gyógyszerbevét után, és még nem is reggelizett.
Ildikó, nálam is ugyanaz a hangulat van. Nemesdéden többször volt áramszünet, és Bori is egyedül van. Akkora szélvihar volt arrafelé, hogy rettegett, nehogy elvigye a háztetőt.
Ma talán tud dolgozni, holnap lányának segít, mert ott temetés lesz. Egy lakót búcsúztatnak!
Ma még nem tudom mit csináljak, tegnapról van ebédmaradék, na és persze palacsintatészta is van.
Lehet reszelek hozzá egy két almát, így megint egy másfajta finomság lesz.
Legyen szép napotok!

Írtam Paggy.
Ma -5 fokot mutat a telefonom. /kinti hőmérő eltörött/ majd kiviszem a bentit, NEM viszem ki, csak + mér.
Jó fekverészést Kata, néha muszáj, ma én is kicsit aludtam. Még van vissza munkám a konyhában, utána majd festegetek. Most kínait néztem, már van 2 db próbálkozás, a hegyek amik gondot okoznak. Akvarellel fogok most próbálkozni, talán azzal összejön.
Ma feldobta a FB rajzaim egy részét, így visszatekintve, már nem annyira rosszak, ha belegondolok, majdnem jó egyik-másik. Néha el kell fogadni az embernek, hogy most ebben a pillanatban, napban, "ez a legjobb, kép, megoldás, stb.".
Inycsiklandozóak az ételfotók, szép színekkel jön elő minden. Az én telóm kicsit már fakó, és sürün is kell tölteni. Persze el kell találni a fényviszonyokat is, festést elég nehéz fotózni. Visszagondolva, Rita most,hogy ilyen idő van, új erővel elkezdhetnél megint festeni, a te módszereddel.
Minden szépet,jót mára.

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 45 vendég