Kedves Rita!
Ma helyettesítenem kellett egy osztályban. Gondoltam, teszek egy próbát a környezetvédelmi filmekkel. Mindig velem vannak egy pendrive-on. Kedves 11. évfolyamos lányok voltak. Nagy érdeklődéssel figyelték mindkét kisfilmet. A fiú beszámolójával kapcsolatban megbeszéltük,hogy egész jól követhető az angol kiejtése is. Néhány dologra rákérdeztem,hogy értik-e a tisztítás elvét, kicsit beszélgettünk a környezetszennyezésről. Néma csendben, döbbenten követték a képsorokat. Biológia órán kellett felügyelnem a kolléga helyett, szerintem még a tantárgyhoz is jól kapcsolódott ez a téma.
Múlt pénteken vittem húsz gyereket az Emberek Aranyban kiállításra Budapestre. A szkíta emlékek kapcsán szóba kerültek a mongolok is. Az egyik diák annyira belemerült a témába,hogy hazaérve, a hétvégén meg is nézte a Könnyező teve című filmet.
Mindezt azért írom,hogy lásd, a munkád olyan, mint a jó talajba elvetett mag.
A kisfilmekről beszélgetve látom, a mai fiatalok is érdeklődőek, felelősségteljesek. Csak meg kell találni a hozzájuk vezető utat. S ezek a filmek nagyszerű segítséget nyújtanak ehhez.
Köszönöm a diákok nevében is! Zsu
How the Ocean Clean Themselves / Hogyan tisztítják meg magukat az óceánok
Re: How the Ocean Clean Themselves / Hogyan tisztítják meg magukat az óceánok
Kedves Zsu! Annyira boldogan olvastalak! Nagy szívfájdalmam, hogy én csak nagyon keveset
tudok felhasználni az általam lefordított videóimból, így dupla öröm, amikor hozod a híreket!
Jó kis összefogás a miénk! Én hozom a magot, te meg veted a földbe! És máris learattuk az
első termést! Egy diák megnézte a Pityergő tevét!
Én is azt gondolom, hogy a mai gyerekekhez más út vezet, mint ami hozzánk vezetett. De mi
is másképp voltunk megközelíthetőek, mint az elődeink. Ebben a folyamatban kincset ér az a
tanár, aki érti a dolgát!
Én is köszönök mindent! Előre elküldöm neked az advent utolsó vasárnapjára szánt videókat,
hogy legyen időd felhasználni az óráidon, ha úgy gondolod, mert mire kikerül, már téli szünetünk
lesz. Ennyit biztosan mindenki megbocsát nekünk. Remélem hasznosak lesznek!

Kedves Rita! Nagyon köszönöm, jelzem majd,hogy milyen a fogadtatása!
Őszintén, már olyan régen küzdök a tananyaggal és a diákokkal,hogy számomra is friss szellő, ha ezeket a filmeket bevethetem, s egy kicsit más módon közelíthetem meg a dolgokat.
Nagyon aranyos a Mikulás cicája! Mindent köszönök!
Őszintén, már olyan régen küzdök a tananyaggal és a diákokkal,hogy számomra is friss szellő, ha ezeket a filmeket bevethetem, s egy kicsit más módon közelíthetem meg a dolgokat.
Nagyon aranyos a Mikulás cicája! Mindent köszönök!
Re: How the Ocean Clean Themselves / Hogyan tisztítják meg magukat az óceánok
Zsu, megértelek! Én is a 36. évemet kezdtem az idén.
Re: How the Ocean Clean Themselves / Hogyan tisztítják meg magukat az óceánok
Szia Rita!
Először is köszönöm, hogy felhívtad a figyelmet erre kisfilmre, másodszor a fordításért. Ma van az óceánok világnapja és annak kapcsán hoztam az írást. Nekem ez is sok új információt adott. Szerintem igazi örömhír, hogy már az idén elkezdik a tisztítást és nem kell várni még 3 évet.
http://indiahangja.reblog.hu/vilagtenge ... vilagnapja
Én csak annyit fűznék hozzá, hogy az a legjobb ötlet ami megvalósul. Hát ez az volt szerencsére.

Rita! A fb-on olvastam egy cikket, hogy elindították a világ első óceántisztító gépét.
http://vjm.hu/elinditottak-a-vilag-elso ... ito-gepet/

Vissza: “Amerikai Egyesült Államok”
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 36 vendég