Csevegő
Re: Csevegő
Kedves Ági!
Szívesen,de ez thai curry.
Az indiainak más a fűszerezése.Fő fűszere a garam massala,római kömény ,mustármag.
Ezt az indiai receptet már többször főztem és finom volt.Én kevesebb fűszert tettem bele és szójatejszínnel készítettem a tejallergiánk miatt és így is jó volt.
Indiai csirke curry
A csirke curry-hez:
6 db csirke felsőcomb
2 ek étolaj
1 közepes hagyma
4 gerezd fokhagyma
2 ek frissen reszelt gyömbér
2 ek sűrített paradicsom püré
1 tk mustármag
2 tk római kömény
2 tk koriander
1 tk kurkuma
2 tk garam massala
1/2 tk cayenne bors
1/2 tk csilipehely
20 dkg konzerv paradicsom
1,5 dl tejszín
1,5 l húsleves vagy alaplé
só
bors
A curry-hez a mustármagot, római köményt és a koriandert száraz lábosban addig pirítjuk, amíg illatozni és kicsit pattogni kezd. Kiszedjük és mozsárban porrá zúzzuk őket.
A csirkecombokat sózzuk, borsozzuk. A lábosban, amiben kényelmesen elférnek a combok, felhevítünk 2 ek olajat és bőrös oldalukkal lefelé beletesszük a húsokat. Lepirítjuk., majd megfordítjuk és a másik oldalán is lepirítjuk, összesen kb. 8 perc. A húsokat kiszedjük a lábosból és félretesszük.
Egy hagymát finomra vágunk, a fokhagymát vékonyra szeleteljük, a gyömbért lereszeljük és a lábosba tesszük. Puhára pároljuk, majd hozzáadunk egy evőkanál sűrített paradicsomot és jól lepirítjuk. Hozzáadjuk a maradék fűszert: kurkumát, garam massalát, csilit és cayenne borsot. Visszatesszük a húst is a lábosba, hozzáadjuk a paradicsomot, a tejszínt és a húslevest. Sózzuk, borsozzuk és fedő alatt, közepesen erős láng felett kb. egy órát főzzük, amíg a mártás besűrűsödik és a hús leolvad a csontról. Amikor elkészült, a húst kiszedjük, a csirke bőrét leszedjük és kidobjuk, a mártást szűrőn átpasszírozzuk. Friss naannal, gőzölt basmati rizzsel, görög joghurttal tálaljuk. A végén megszórjuk durvára vágott mentával és korianderrel.
Jó főzőcskézést.

Kedves Vaskica! Örök hálám.
Re: Csevegő
Hajnal 3.50
A mi énekesrigónk úgy gondolta, ha ő nem alszik, más se tegye. Mondjuk igaza van, mert már nem szakad az eső és a világ tudtára kell adni, hogy létezik.
A lentebb éneklő viszont sehol sincs a mienkhez. Olyan dallamokat tud a drága, hogy egy zenekar megirigyelhetné. Na alszok tovább, már ha hagy.

Egy kis látnivaló még...
Re: Csevegő
Kata58 írta:https://www.youtube.com/watch?v=f1fxRfNIUlU
Egy kis látnivaló még...
Szia Kata!
Nem biztos, hogy bevállalnám, de jó nézni.
Re: Csevegő
Remélem, hogy jó helyre teszem. Szerintem ide passzol.
Nem tudom Ismeritek-e az írót Lőrincz L. Lászlót? Ma 78 éves. Én nagyon szeretem a könyveit. Biztosan közrejátszott abban is, hogy itt találkoztunk ezen a fórumon. Először A nagy kupola szégyene című könyvvel találkoztam. A legjobb az azonos című novella. Már nagyon régen olvastam, de máig emlékszem mikor rádöbbentem, hogy miről szól.
Megtaláltam, Itt olvasható.
http://lesliellawrence.gportal.hu/ginde ... nid=472804
Rendkívül sok könyvet írt, szerintem szenzációs író. Biztosan akad mindenkinek kedvére való közöttük. Nagyon szeretem a stílusát és a briliáns logikáját. Főleg a krimijeit, de a fantasztikus könyveit is gyűjtöttem.
http://mystique.cafeblog.hu/2017/06/14/ ... napja-van/

VidékiÉva írta:Rendkívül sok könyvet írt, szerintem szenzációs író. Biztosan akad mindenkinek kedvére való közöttük. Nagyon szeretem a stílusát és a briliáns logikáját. Főleg a krimijeit, de a fantasztikus könyveit is gyűjtöttem.
http://mystique.cafeblog.hu/2017/06/14/ ... napja-van/
Köszönöm az életéről az összefoglalót. Isten éltesse sokáig, és még írjon nagyon sok művet sokak örömére.
Re: Csevegő
Szia Éva! szégyen,de nem ismerem az írót,fiatalként Szilvási, Berkesi stb. könyveken nőttem fel. Úgy látszik lesz mit pótolnom...
Boldog Születésnapot, és sok sok alkotói kedvet és jó egészséget kívánok, ismeretlenül is!
Boldog Születésnapot, és sok sok alkotói kedvet és jó egészséget kívánok, ismeretlenül is!
Re: Csevegő
Kata58 írta:Szia Éva! szégyen,de nem ismerem az írót,fiatalként Szilvási, Berkesi stb. könyveken nőttem fel. Úgy látszik lesz mit pótolnom...
Boldog Születésnapot, és sok sok alkotói kedvet és jó egészséget kívánok, ismeretlenül is!
Szia Kata!
Nem szégyen, de érdemes megismerkedni vele. Nekem nagyon bejön a stílusa. De rengeteget írt. Én főleg a Lőrincz L. László és a Leslie L. Lawrence könyveket olvastam tőle. Ezek fantasztikus és krimik. Én mindkettőt nagyon szerettem, mert olyan misztikus helyeken játszódik és tele van ázsiai mitológiával. A fantasztikus meg mindig valami régészeti lelet köré szövi a magyarázatait. Mindkettő nagyon elgondolkodtató, de nekem nagyon olvasmányos. A Frank Cockney könyvekből talán egyet olvastam. Azokról nem tudok nyilatkozni. Nagy kedvencek folytatását találtam meg így elő is veszem őket a nyáron itt az oldalán a könyvtárba.
Az oldala: http://www.lesliellawrence.hu/index.php ... mutatkozás
Re: Csevegő
VidékiÉva írta:Szia Kata!

Köszönöm az inspiriációt!
Re: Csevegő
Kata58 írta:VidékiÉva írta:Szia Kata!

Igazán nincs mit. Örülnék neki, ha kedvet kapnál a könyveihez. Én is egy csomót kiírtam magamnak, mert láttam újakat is aminek az előzményét már olvastam. Tehát nekem is külön jó volt benézni hozzá.
Re: Csevegő
VidékiÉva írta:Kata58 írta:VidékiÉva írta:Szia Kata!

Irtam választ a Hourshoz!
Re: Csevegő
Szia Rita!
Egy kis kutakodás után nemrég találtam ezt az utazási irodát, ahol talán nemcsak a szokványos utakat lehet találni. Egyszer irtad, hogy olyan helyekre is szeretnél eljutni, ahol nincs tömegnyomor.
https://eupolisz.hu/kirgizisztan
Én tudnék itt választani az is biztos.

Hátha valakinél aktuális...nálam az előző verzió szokott fennállni, aztán nincs hely a szekrényben...
Re: Csevegő
Minden módon szeretem az uborkát, klasszikus, hazai, ecetes salátának (főleg ha tejföl is van rajta), joghurttal, olívaolajjal, mentával görögösen, a fürtös uborkát pedig kovászolva, nyersen levesnek…. Bárhogy
Most egy pikáns, csípős változatot próbáltam ki, keleties fűszerezéssel. ez is nagyon jól passzol az uborkához, nyári vendégségek, falatozós vacsorák kedvence lehet ez az egyszerű, de nagyszerű saláta.
Nem muszáj ilyen csíkokra vágni az uborkát, reszelhetjük vékony karikának is. Csak én nagyon beleszerettem ebbe a “spagetti” formába még a marinált cukkinisalátánál.
HOZZÁVALÓK
2 db kígyóuborka, 5 ek. sötét szójaszósz, 1 ek. méz, 1 ek. rizsecet (vagy fehérborecet), 1 gerezd fokhagyma, morzsolt erős paprika, friss gyömbér, 2-3 ek. szezámmagolaj/olívaolaj, 2 ek. szezámmag
Keverjük el a szójaszószt a mézzel, ecettel, az aprított fokhagymával, kis darabka lereszelt gyömbérrel, a morzsolt paprikával, olajjal
Az uborkát vágjuk vékony szeletekre, majd csíkokra (de mondom, vághatjuk egyszerűbb módon is), keverjük el az öntettel. Szórjunk rá enyhén pirított szezámmagot. Hagyjuk 15 percet állni, majd kínáljuk.
MARINÁLT CUKKINISALÁTA
Hűsítőnek
Bár nem tudom, ki akar mostanában hűsölni. Amúgy mellékesen mondom: lehet, hogy az egész időjárás dologról én tehetek. Tavasz elején vettem egy szupercsinos ballonkabátot és áprilisban a 30 fokban azon sírtam, hogy egyáltalán nem tudom hordani. Na, most tudom. A jó hír, tegnap vettem egy szupercsinos fürdőruhát…
Viccet félretéve, kvra elegem van ebből az időből. A cukkinik viszont nagyon jól érzik magukat, nincs sok napfényre szükségük, az biztos, úgy nőnek nekem itt a kertben, mint a bolondgomba. Olyan frissek, hogy vétek nem nyersen enni őket. A kedvenc marinálós öntetemet (amelyet padlizsánhoz használok) alkalmaztam most itt is. Hűűű, nagyon extra lett.
HOZZÁVALÓK
80 dkg zsenge cukkini (4 kisebb, vékonyabb darab), 2 fej lila hagyma, 1 ek. méz, 3 ek. olavaolaj, 2 ek. 6%-os borecet, 1 gerezd fokhagyma, 1 csokor friss menta, 1 db szárított erős paprika
A cukkini végeit vágjuk le, hosszában szeleteljük fel nagyon vékonyan (ha van, szeletelő géppel), majd a szeleteket csíkozzuk fel vékonyan.
Keverjük el a felcsíkozott cukkinit a kockázott lila hagymával és a csíkozott mentalevelekkel.
Keverjük el a mézet az ecettel, az olajjal, az aprított fokhagymával és a morzsolt erős paprikával. Keverjük el a cukkinival, fedjük le, hagyjuk érni minimum 30 percet.
14 MEGJEGYZÉS MEGOSZTOM Nem bírtam megállni hogy ne hozzak egy régi finomságot!

Hát visitottam egyet itt magamban ahogy odáig értem az olvasásban, hogy a csinos kabát után vettél egy fürdőruhát. Nesze neked jóidő!
Tehát bejött, nem panaszkodhatsz.
A salátákat viszem, ugyanis az én drága fiam itthon nem eszik semmi ehhez foghatót, csak amit rendelnek a havarokkal. Kifogok rajta, hátha ezt hajlandó lesz.
Éva! Én mindig is imádtam L. Lawrence könyveit!

f.ági írta:Szia Kata!

Szia Ági!
Én is szeretem Lőrincz Lászlót, nagyon sokat olvastam tőle. Akit még nagyon szeretek az is magyar írónő Molnár Éva, de Vavyen Fable néven ír. Krimiket és fantazikat ír. Én nagyon szeretem a stílusát. Neki minden könyve megvan, mert könyvtárban hónapokig kellett sorba állni érte.
Re: Csevegő
A link lemaradt: http://www.fabyen.hu/hirek/oldal/36
- Szilvia333
- Hozzászólások: 411
- Csatlakozott: 2016. szeptember 21. 18:25
Re: Csevegő
Kata58 írta:Hátha valakinél aktuális...nálam az előző verzió szokott fennállni, aztán nincs hely a szekrényben...
Drága Katám!!
Köszönöm az oktató filmet,mert nálam dettó ez van,és nem csak az gumis lepedővel!!!
- Szilvia333
- Hozzászólások: 411
- Csatlakozott: 2016. szeptember 21. 18:25
Re: Csevegő
Kedves Topik lakók!!
Kis kényszer szabira kerültem az utóbbi hetekben,mert ahogy azt a mi szép fiatal katolikus falugazdászunk mondaná,Csapás,csapás hátán nálunk mostanában,de ahogy jön úgy kis is lábolunk belőle,csak lassan))
Távolmaradásom egyik oka a kert!! Az istenadta kert!!
... Locsolni kell,de van is mit,és ez azért lényeges)) Pénteken hozok képeket))
Maradok tisztelettel,és mindenkinek kellemes hetet kívánok!!!

Szilvia333 írta:Kedves Topik lakók!!

Szia Szilvi!
Végre hallok rólad. Már nagyon hiányoltalak. Ezek szerint még mindig ki sem látszol a munkából. Várom a képeket. Jó munkát: Éva
Re: Csevegő
Szia Szilvia! de örülök én is hogy hírt adtál magadról. ..Remélem a problémák halmaza kezd fogyóban lenni! És átbillen a mérleg a kellemes élmények kategóriájába! . Nálam most nincs locsolni való apunál viszont igen. Győr nem kapott az idén sok esőt, Örkénypuszta meg még ennél is kevesebbet...a fű itthon úgy néz ki mint augusztus végén, majdnem úgy kell keresni olyan kopár minden...én meg a nagyrakodásnak akarok nekiveselkedni, a ruhatárunk majd 9o %-át ki kell dobni, mert régi, lyukas, molyrágta stb. kihíztuk, szóval a skála széles csak a lendületem olyan hozzá, mintha fogorvoshoz kellene menni...aki mellesleg visszavár...azóta is... . Ennyit a bátorságomról..
Kellemes nyarat mindenkinek, legalább a meleg megvan, úgysem sokáig élvezhetjük...mindjárt vége a júliusnak is!
Kellemes nyarat mindenkinek, legalább a meleg megvan, úgysem sokáig élvezhetjük...mindjárt vége a júliusnak is!
Re: Csevegő
Szilvia333 írta:Kedves Topik lakók!!
Kis kényszer szabira kerültem az utóbbi hetekben,mert ahogy azt a mi szép fiatal katolikus falugazdászunk mondaná,Csapás,csapás hátán nálunk mostanában,de ahogy jön úgy kis is lábolunk belőle,csak lassan))
Távolmaradásom egyik oka a kert!! Az istenadta kert!!
... Locsolni kell,de van is mit,és ez azért lényeges)) Pénteken hozok képeket))
Maradok tisztelettel,és mindenkinek kellemes hetet kívánok!!!
Szia Szilvia! Az tényleg nagyon fontos egy mezőgazdaságból élő vidéken, hogy legyen mit
locsolni! Ezek szerint, hála istennek, benneteket kikerült a jégverés. Már korábban is szó
volt a drága falugazdászotokról. Jó ember lehet, ha ennyit emlegeted.
Te jössz, én meg megyek szombaton, de ez ne tartson vissza! Szeretettel várunk!
Re: Csevegő
Szia Ezoritu.
Szia Mindenki.
Köszönöm, hogy itt lehetek!
Szia Mindenki.
Köszönöm, hogy itt lehetek!
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 28 vendég