Don't Cry for Me Sudan / Ne sírj értem, Szudán (online is nézhető)

Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Don't Cry for Me Sudan / Ne sírj értem, Szudán (online is nézhető)

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. május 6. 17:43

Kép

Műfaj: dokumentum / életrajz
Részek száma: 1
Időtartam: 90 perc
Vetítette: KBS
Vetítési időszak: 2010. szeptember 09.
Ország: Dél-Korea
Nyelv: koreai

Főbb szereplők:
Lee Tae-seok atya

Történet:

Lee Tae-seok (1962-2010) kilencedikként született egy tíz gyermekes nagycsaládba. Kilenc évesen elveszíti édesapját, ezután édesanyja varrónői keresetéből próbálnak megélni.

A kis Tae-seok kedvenc játszótere a szomszédos templom, ahol hamar kiderül, hogy kivételes tehetsége van a zenéhez. Több hangszeren segítség nélkül, saját magától tanul meg játszani, például a templomi orgonán is.
A tanulásban is kimagaslik, fel is veszik orvosi egyetemre. Miután elvégezte, bevonul katonának, és ott újra rátör a régi vágy, pap szeretne lenni.

A teológiát is elvégzi, majd pappá szentelése után, útra kel a világ egyik legszegényebb országába, Dél-Szudánba, és annak is a legreménytelenebb falujába, Tonjba. Kilenc évet él a dinka törzzsel, akik azóta sem felejtették el a sok csodát, amit neki köszönhetnek.

Rengeteg terve volt, de 48 éves korában bekövetkezett korai halála megakadályozta megvalósításukat.

Szándékosan nem írtam semmit a filmben történtekről, mert úgy élvezhető és értékelhető igazán, ha saját szemével látja az ember. Jó felépítése miatt alaposan felkorbácsolják az érzelmeinket. Kitűnő alkotás, aki megnézi, jobb emberré válik.

Mindenkinek ajánlom, aki szereti a lélekemelő történeteket, a nagy tetteket, a nagybetűs EMBER-t.

Fordította: ezoritu
Online feltöltés: bearbear

Online nézhetőség:

Videó letöltési lehetőségek:
Nincs meg a kellő jogosultságod a hozzászóláshoz csatolt állományok megtekintéséhez.
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Don't Cry for Me, Sudan / Ne sírj értem, Sudán

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. május 6. 17:53

Jó szórakozást kívánok ehhez a csodálatos,
nagyon mély érzelmeket kiváltó filmhez!


Kép
Avatar
Kata58
Hozzászólások: 7293
Csatlakozott: 2016. február 28. 16:12
Tartózkodási hely: Győr
Kapcsolat:

Re: Don't Cry for Me, Sudan / Ne sírj értem, Szudán

HozzászólásSzerző: Kata58 » 2018. május 6. 18:47

köszönettel vittem a filmet és a feliratot. A kínai könyv, amit sikerült beszereznem az is hasonló, remélem mielőbb megfilmesítik. :x :-bd :ymhug: :movingflower: :flower1: :littlehearth:
bearbear

Re: Don't Cry for Me Sudan / Ne sírj értem Szudán

HozzászólásSzerző: bearbear » 2018. május 6. 18:51

köszönöm szépen, ez biztosan érdekes lesz.
Avatar
jutka12
Hozzászólások: 45
Csatlakozott: 2016. március 1. 23:20

Re: Don't Cry for Me Sudan / Ne sírj értem Szudán

HozzászólásSzerző: jutka12 » 2018. május 6. 18:58

Köszönöm Rita!
letöltöttem. ehhez megfelelő alkalom kell h megnézzem.
kerka
Hozzászólások: 4
Csatlakozott: 2016. február 29. 11:59

Re: Don't Cry for Me Sudan / Ne sírj értem Szudán

HozzászólásSzerző: kerka » 2018. május 6. 20:35

Köszönet a remek munkáért! :-bd
Avatar
virag1
Hozzászólások: 370
Csatlakozott: 2016. február 28. 21:30
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Don't Cry for Me Sudan / Ne sírj értem Szudán

HozzászólásSzerző: virag1 » 2018. május 6. 21:23

Köszönöm szépen biztos érdekes lesz megnézem és .............................irok.

:flower1:
macilaci46
Hozzászólások: 42
Csatlakozott: 2016. március 7. 13:17

Re: Don't Cry for Me Sudan / Ne sírj értem Szudán

HozzászólásSzerző: macilaci46 » 2018. május 6. 22:04

Nagyon köszönöm, kedves Ezoritu azt a sok csodát, amivel időről időre megörvendeztetsz, mint ezzel a filmmel is!
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Don't Cry for Me Sudan / Ne sírj értem Szudán

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. május 7. 15:11

Kedves Kata, Nelli, Kerka, Jutka, Virág és Macilaci!

Nagyon szívesen a videót is, a fordítást is és az élményt is!


Kép
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Don't Cry for Me, Sudan / Ne sírj értem, Szudán

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. május 7. 15:17

Kata58 írta:köszönettel vittem a filmet és a feliratot. A kínai könyv, amit sikerült beszereznem az is hasonló, remélem mielőbb megfilmesítik. :x :-bd :ymhug: :movingflower: :flower1: :littlehearth:

Szia Kata! Láttam a fb oldaladon a kínai könyvet. Tényleg jó lenne, ha azt is
megfilmesítenék! Olyan tanulságosak ezek az életrajzi történetek.

Biztos vagyok benne, hogy a te szívedben is nyomod hagy ez a film, ami az atya
életének utolsó legszebb kilenc évét mutatja be.

Kép
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Don't Cry for Me Sudan / Ne sírj értem Szudán

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. május 7. 15:22

bearbear írta:köszönöm szépen, ez biztosan érdekes lesz.

Nagyon szívesen! Igen, az lesz!

Én pedig köszönöm szépen az online feltöltést!


Kép
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Don't Cry for Me Sudan / Ne sírj értem Szudán

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. május 7. 15:34

jutka12 írta:Köszönöm Rita!
letöltöttem. ehhez megfelelő alkalom kell h megnézzem.

Nagyon szívesen, Jutka! Igaz, sokszor eleredt a könnyem, a film alatt, de egyszer sem
a nyomor vagy a betegségek vagy a szegénység miatt, hanem a meghatódottságtól.

Sok-sok mosolyt és boldog pillanatot is látni a filmen, és szomorú jeleneteket is, de
az atya örökké mosolygós arca megtöri annak keménységét.

Ez a két Tonjból való fiú neki köszönhette, hogy Koreában diplomát szerezhetett:

Kép
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Don't Cry for Me Sudan / Ne sírj értem Szudán

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. május 7. 15:38

kerka írta:Köszönet a remek munkáért! :-bd

Nagyon szívesen! Remélem, te is átélted a film nézése közben azt, amit én!

Kép
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Don't Cry for Me Sudan / Ne sírj értem Szudán

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. május 7. 15:40

virag1 írta:Köszönöm szépen biztos érdekes lesz megnézem és .............................irok.
:flower1:

Nagyon szívesen! Nagyon-nagyon érdekes! Szerintem szeretni fogod!

Szívesen! Jó szórakozást!


Kép
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Don't Cry for Me Sudan / Ne sírj értem Szudán

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. május 7. 15:58

macilaci46 írta:Nagyon köszönöm, kedves Ezoritu azt a sok csodát, amivel időről időre megörvendeztetsz, mint ezzel a filmmel is!

Kedves Macilaci! Köszöntelek első hozzászólásod alkalmából! Neked is nagyon szívesen!

Nagyon-nagyon szeretem a dokumentumfilmeket (nem mindegyiket), ezért kutatom
őket, és én magam is nagyon boldog vagyok, ha sikerül egy gyöngyszemet kihalászni.
A másik öröm, ha van hozzá elfogadható angol felirat.

Nagyon örülök, hogy neked is ennyire tetszett ez a léleksimogató alkotás!

Kép
Avatar
Gabóci5
Hozzászólások: 1589
Csatlakozott: 2016. február 27. 19:38

Re: Don't Cry for Me Sudan / Ne sírj értem Szudán

HozzászólásSzerző: Gabóci5 » 2018. május 7. 23:06

Ritám! Nagyon hálásan köszönöm ezt a megható, megrázó, elgondolkodtató és felemelő filmet. ^:)^ Hol összeszorult szívvel és gyomorral, hol pedig pityeregve néztem végig. Az atyát elképesztő lelki ereje, az emberek iránti szeretete csodás tettekre ösztönözte. Sok Yolly atya kéne a világnak, hátha jobbá válna. Mindig derüs arcát látva, nem gondolnánk milyen kemény élete volt. Kivételes tehetségű, elhivatott EMBER volt, nem fogom elfelejteni.

Kép
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Don't Cry for Me Sudan / Ne sírj értem Szudán

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. május 8. 6:07

Gabóci5 írta:Ritám! Nagyon hálásan köszönöm ezt a megható, megrázó, elgondolkodtató és felemelő filmet. ^:)^ Hol összeszorult szívvel és gyomorral, hol pedig pityeregve néztem végig. Az atyát elképesztő lelki ereje, az emberek iránti szeretete csodás tettekre ösztönözte. Sok Yolly atya kéne a világnak, hátha jobbá válna. Mindig derüs arcát látva, nem gondolnánk milyen kemény élete volt. Kivételes tehetségű, elhivatott EMBER volt, nem fogom elfelejteni.

Szia Gabi! Nagyon szívesen a filmet és az élményt!

Eddig csak üres szónak tartottam a világmegváltást, a szegények felemelését, csak legyintettem,
ha azt láttam, hogy már megint koncertet tartanak a világ szegényeinek megsegítésére, vagy
hogy újabb ingyenkonyhák nyíltak a hajléktalanok számára. Ugyanis ez nem segítség, csak annak
tűnik. Ezektől a "segítségektől" nem lett kevesebb nyomorgó, éhező gyerek vagy az utcán élő
ember. A pénz pumpolása vagy a hasak megtöltése csak a társadalom háborgó lelkiismeretének
megnyugtatására jó, arra, hogy azt mondhassuk, mi is tettünk valamit.

Jolly atya, jól felismerte, hogy akkor ad a tonjiaknak, ha oktatásban és nevelésben is részesíti
őket, ha az idejüket hasznosan töltik a gyerekek nem csavargással vagy akár öldökléssel. Majdnem
mindegy, hogy mit, de az iskolán kívül is maradjanak együtt és tanuljanak.

Amióta ezt a filmet láttam, már én is elhiszem, hogy sok ilyen emberrel meg lehetne váltani a
világot!

Azt gondolnánk, hogy ezek a világ végén élő emberek buták, tudatlanok, pedig a példa jól mutatta,
hogy nem azok. Azóta az atya nevével fémjelzett alapítványon keresztül többen is mehettek egyetemre
Koreában.

Ők mindketten szerepeltek a filmben is:
http://english.yonhapnews.co.kr/n_feature/2011/07/28/52/4901000000AEN20110728010400315F.HTML

Kép
Kép
Avatar
Vaskica06
Hozzászólások: 339
Csatlakozott: 2016. február 28. 16:58

Re: Don't Cry for Me Sudan / Ne sírj értem Szudán

HozzászólásSzerző: Vaskica06 » 2018. május 8. 12:44

Kedves Rita!
Nagyon szépen köszönöm ezt a különlegesnek ígérkező filmet.Már a leírtak és a képek alapján látom,hogy nagyon jó lesz.Ez egy újabb "gyöngyszem",amit felfedeztél és megosztottál.Gazdagabb leszek tőle lelkiekben mint előtte.Köszönöm a munkádat.Már várom az estét,amikor meg tudom nézni.
További szép napot kívánok.
Avatar
cicus
Hozzászólások: 945
Csatlakozott: 2016. április 2. 17:41

Re: Don't Cry for Me Sudan / Ne sírj értem Szudán

HozzászólásSzerző: cicus » 2018. május 8. 16:32

Drága Rita!
Köszönöm szépen az új gyöngyszemet,tudtam ha befejezed a sorozatot,
valami hasonlót fogsz fordítani levezetőnek :)
Még nem láttam,de hamarosan megnézem,mert a fórumon már elolvastam
a többiek reagálását.Olyan izgalmas várni,hogy mi lesz a következő,bár az
utazások miatt,most nem lehet könnyű a választás és még itt van a tanév vége is
Avatar
B.Marika
Hozzászólások: 398
Csatlakozott: 2016. február 27. 20:55

Re: Don't Cry for Me Sudan / Ne sírj értem Szudán

HozzászólásSzerző: B.Marika » 2018. május 8. 18:03

Rita,köszönöm szépen a fordítást! :littlehearth:
Nagyon kíváncsi vagyok a filmre, de csak holnap tudom megnézni!
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Don't Cry for Me Sudan / Ne sírj értem Szudán

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. május 8. 18:34

Vaskica06 írta:Kedves Rita!
Nagyon szépen köszönöm ezt a különlegesnek ígérkező filmet.Már a leírtak és a képek alapján látom,hogy nagyon jó lesz.Ez egy újabb "gyöngyszem",amit felfedeztél és megosztottál.Gazdagabb leszek tőle lelkiekben mint előtte.Köszönöm a munkádat.Már várom az estét,amikor meg tudom nézni.
További szép napot kívánok.

Kedves Ica! Úgy lett volna igazán jó, ha nem látod ezeket a fotókat, amiket kitettem,
és téged is egymás után értek volna a meglepetések, amikor a filmet nézed.
Nálam így volt. Nem győztem csodálkozni, hogy honnan van ez a rengeteg energia ebben
az emberben, és vajon neki miért 48 órából áll egy nap.

Nem akarom fényezni magam, de valóban gyöngyszem. Én úgy éreztem, jobb emberré,
még érzékenyebbé tett a film. És most már elhiszem, hogy vannak szent emberek, mert
a magam szemével láttam. Erre a férfire, és a társaira nincs más szó.

Nagyon szívesen! Jó szórakozást kívánok!

Kép
Avatar
f.ági
Hozzászólások: 2691
Csatlakozott: 2016. február 28. 19:59
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Don't Cry for Me Sudan / Ne sírj értem Szudán

HozzászólásSzerző: f.ági » 2018. május 8. 18:39

Szia Rita!

Azt hiszem baj van a szememmel! Hogy kerülte el a figyelmem ez a film??
Köszönöm a forditást!
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Don't Cry for Me Sudan / Ne sírj értem Szudán

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. május 8. 18:47

cicus írta:Drága Rita!
Köszönöm szépen az új gyöngyszemet,tudtam ha befejezed a sorozatot,
valami hasonlót fogsz fordítani levezetőnek :)
Még nem láttam,de hamarosan megnézem,mert a fórumon már elolvastam
a többiek reagálását.Olyan izgalmas várni,hogy mi lesz a következő,bár az
utazások miatt,most nem lehet könnyű a választás és még itt van a tanév vége is


Kedves Cicus! Már alig vártam, hogy új dokumentumfilmet fordíthassak! Nagyon imádom őket.
Most ez is megvan, és nem tudom, mi legyen a következő. Épp a "variálási" időszakban vagyok.

Feltétlenül nézd meg a filmet, mert nagyon sokat lehet belőle tanulni, okulni és a léleknek is
nagyon jólesik!

Nagyon szívesen! Jó szórakozást kívánok!

Kép
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Don't Cry for Me Sudan / Ne sírj értem Szudán

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. május 8. 18:50

f.ági írta:Szia Rita!

Azt hiszem baj van a szememmel! Hogy kerülte el a figyelmem ez a film??
Köszönöm a forditást!

Szia Ági! pedig jó sok helyen kihirdettem. De nem baj, már itt vagy!

nagyon szívesen! Jó szórakozást kívánok!


Kép
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Don't Cry for Me Sudan / Ne sírj értem Szudán

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. május 8. 19:08

B.Marika írta:Rita,köszönöm szépen a fordítást! :littlehearth:
Nagyon kíváncsi vagyok a filmre, de csak holnap tudom megnézni!

Szia Marika! Majdnem kifelejtettelek! Már kiléptem a fórumból, amikor
eszembe jutott, hogy te is írtál.

Nagyon szívesen a fordítást! Holnapra jó szórakozást! Nagyon fogod élvezni!


Kép

Vissza: “Korea”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 30 vendég