Memory Lost (online is nézhető)

Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. február 22. 17:43

VidékiÉva írta:Szia Rita!
Megnéztem 15 részt belőle. Igazán izgalmas. Nálam most lett abbahagyhatatlan. Az első 8 rész volt a bevezetés, ismerkedés, a második 8 izgalmas és innen már kényszeríteni kell magam, hogy abbahagyjam, mert reggel kelni kell. Nekem ez a kastély igazán hátborzongató volt még kívülről is, de azután odabent kínzókamra a parfümösüveg szoba és a skizofrén házigazda az már horror szintű. Persze én rögtön a parfümös film fordításodra asszociáltam. Az erőszak jeleneten meg megáll az agyam. Sosem értem ezeket a gátlástalan embereket. Undorodom tőlük ahogy teljesen természetesnek veszik, hogy mindent megengedhetnek maguknak, majd a szüleik pénzével lerendezik a dolgot. Meg a fiú, aki annyira akar élni, hogy a barátnőjét képes felajánlani, hogy bármit tehetnek vele. Már akkor betelt nálam a pohár amikor látták az erőszakot és elkullogtak. Nem értem, hogy hogy képesek végig nézni és elmenni onnan. Ilyenkor mindig az áldozat mérhetetlen csalódására gondolok, mert itt is látta, hogy ott vannak, de nem segítenek. Ez még a tehetetlenségtől is rosszabb lehet neki. Azután a bármire képes gyilkolóbrigád akik teljesen természetesnek veszik a másik emberi élet elvételét. Ez már túlmegy minden határon. Büszkék rá és dicsekednek vele, mintha valami hőstettet hajtottak volna végre, nem is értik, mit tettek rosszul. Ilyenkor jól jön a romantikus szál, hogy feloldja a feszöltséget, különben szikráznék is.)))
Köszi, megint sikerült valami igazán jót választanod.
Éva

Szia Éva! Nagyon jó volt olvasni, hogy mennyire tetszik a sori! Hát igen, voltak benne durva
részek, de mégis csak egy thrillerről van szó.

Látod, már el is felejtetted Jin Xi viselkedését. Az izgalmas cselekmény elsodorta, már máson
akad meg a szemünk, és más borít ki.

Mindennel egyetértek veled. A sárga hajó srác egy gennygóc volt, a barátnőjével együtt. Fordított
helyzetben a lány is az irháját mentette volna, a barátja helyett, efelől kétségem sincs.

Nem sokat tudok már írni. Mindent kiírtam menet közben magamból. Csak magamat ismételgetném.

Kellemes borzongást a fennmaradó részekhez!

Kép
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. február 22. 17:45

Marika44 írta:Kedves Rita
Köszönöm, hogy a végére értél a sorozat fordításának, most megyek és ujra megnézem, mert szeretném egybe látni ujra az egészet.

Üdv.:Mné/Marika

Kedves Marika! Jó szórakozást az újrázáshoz! Örülök, hogy ennyire tetszett a sori!

Nagyon szívesen!

Kép
Avatar
Kata58
Hozzászólások: 7293
Csatlakozott: 2016. február 28. 16:12
Tartózkodási hely: Győr
Kapcsolat:

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: Kata58 » 2018. február 23. 19:56

Annyira jó ez a kép! :littlehearth: :littlehearth: :littlehearth: :-bd :-bd :-bd
Avatar
VidékiÉva
Hozzászólások: 824
Csatlakozott: 2016. május 23. 20:26

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: VidékiÉva » 2018. február 24. 17:44

Szia Rita!
Végeztem a sorival. Nagyon jól szórakoztam. De nekem kicsit későn kezdték a visszaemlékezéseket vetíteni. Tehát én azon morfondíroztam, hogy hamis emlékeket ültettek be nekik. Pláne azután amikor kiderült, hogy mindenki tisztában volt a valódi kilétével, meg hogy ennyi mindent lehet hipnózissal csináltatni. Nekem az egyik legdurvább dolog, hogy titokban leskelődnek minden lépése után. Ez nekem nem a szerelem bizonyítéka. De a férfiak részéről ez az esztelen féltékenység vagy birtoklási vágy sem, hogy te ne nézz más férfira, ha már egyszer elkezdtünk járni. Nem tudom felfogni, hogy ez kinek tetszhet. Ha nem bízik bennem annyira, hogy más férfival is beszéljek, sőt esetlegesen jól érezzük magunkat, viccelődjünk egymással, akkor már nincs miről tárgyalni. Tudom, hogy más kultúra, de akkor is. Meg ez az évekig tartó egyoldalú szerelem. Ez annyira terhes lehet a szenvedő alanynak. Viszont komolyan kiakaszt amikor megjátssza a csaj, hogy nem tud róla, hogy szerelmes belé a hapsi és ők csak barátok. Még barátnőt is ajánlgat neki, lelkesen, miközben már a 2 évesek is leveszik a szitut. Miért kell ezt minden soriban végig szenvedni? Elnézést ez nemcsak ebben a soriban volt, de mindig fel tud bosszantani.
A fiúk annyira jól játszottak, a történet egyre izgalmasabb lett, alig bírtam elszakadni a monitortól. Biztosan lesz még itt ismétlésem és a vége ismeretében máshogy fogom látni a részeket, én azt nagyon tudom élvezni. Ilyenkor annyi minden mást is meg tudok látni, figyelni. Nagyon köszönöm, hogy megint egy ilyen többszörnézősre esett a választásod.
Köszi: Éva
Marika58
Hozzászólások: 29
Csatlakozott: 2016. február 29. 10:09

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: Marika58 » 2018. február 24. 20:28

Kedves Rita! Ismét egy izgalmas, érdekes sorozattal lettünk gazdagabbak a fordításod által. Nagyon köszönöm az áldozatos munkádat!
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. február 24. 22:08

Magam is meglepődtem rajta, hogy percek alatt döntöttem el, nem maradok tovább
egymagam a Fórumban. Az egyik fiatal és agilis fordító kolleginát fogadtam társamul.

Fogadjátok sok szeretettel Varga Nikit! Ő is az a fajta, mint én, nagyon szeretné, ha
beszélgethetne az épp fordított sorozatairól, ha társai lennének, akik együtt tartanának
vele, lelkesítenék. Mivel nagyon jó ütemben hozza a feliratokat, nem érheti csalódás
azt, aki vele tart.

Már elkezdte feltölteni a sorozatait. A filmjeim alatt találhatjátok meg az ő fórumát:


http://forum.ezoritusubs.com/viewforum.php?f=115

Kép
Avatar
Kata58
Hozzászólások: 7293
Csatlakozott: 2016. február 28. 16:12
Tartózkodási hely: Győr
Kapcsolat:

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: Kata58 » 2018. március 8. 23:19

szi Rita, írtam ajánlót a DA-ra kitett sorozatodhoz....de most már tényleg mentem aludni...jó éjszakát i-) :ymhug: :movingflower: :flower1: :littlehearth:
Ido11
Hozzászólások: 51
Csatlakozott: 2016. március 1. 18:47

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: Ido11 » 2018. március 8. 23:42

Kedves Rita!

Köszönöm szépen a fordítást. Boldogan vittem a feliratokat.

Ne haragudj, hogy nem tartottam Veled, de képtelen vagyok rá. Már többször próbálkoztam, de hiába, nem sikerült.
Te jó ég 36 oldalt tele írtatok! Ha sort kerítek a megnézésére, ezeket is elolvasom.
Nagyon izgalmasnak ígérkezik. :-ss
Hetti
Hozzászólások: 19
Csatlakozott: 2016. február 28. 17:51

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: Hetti » 2018. március 9. 14:43

Szia, kedves Rita!
Köszönöm a sorozat fordítását és a megás feltöltést. Bízom benne, hogy a történet hasonlóan izgalmas lesz mint a Love Me If You Dare volt. :) Azt nagyon szerettük a férjemmel.
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. március 9. 18:09

Ido11 írta:Kedves Rita!

Köszönöm szépen a fordítást. Boldogan vittem a feliratokat.

Ne haragudj, hogy nem tartottam Veled, de képtelen vagyok rá. Már többször próbálkoztam, de hiába, nem sikerült.
Te jó ég 36 oldalt tele írtatok! Ha sort kerítek a megnézésére, ezeket is elolvasom.
Nagyon izgalmasnak ígérkezik. :-ss

Kedves Ido!
Miért haragudnék? Ha képtelen vagy rá, akkor nem kell erőltetni. Nézd úgy, ahogy neked
a legjobb!

Igen, majdnem 900 hozzászólás! Ahogy írtam fentebb, belőlük, a rendszeresen véleményüket
megosztó társaimból nyerem az energiát, a gyors tempóhoz.

Jó olvasgatást! Nagyon szívesen!

Kép
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. március 9. 18:15

Hetti írta:Szia, kedves Rita!
Köszönöm a sorozat fordítását és a megás feltöltést. Bízom benne, hogy a történet hasonlóan izgalmas lesz mint a Love Me If You Dare volt. :) Azt nagyon szerettük a férjemmel.

Kedves Hetti! Mindent nagyon szívesen! A történet néha még a Love Me-n is túl tesz,
szóval lesz min izgulni a pároddal! Szerintem ezt is nagyon fogjátok élvezni!

Jó szórakozást hozzá!

Kép
negro53
Hozzászólások: 3
Csatlakozott: 2016. május 2. 8:19

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: negro53 » 2018. március 10. 22:10

Kedves Rita!
Köszönöm a fordítást, ha megnéztem, visszajövök, mert néhány hónapja nem néztem ázsiai sorozatot, valahogy mindegyik egyformának tűnt. Őszinte leszek, untattak. Hátha ez a sorozat áttörést hoz. Üdv. negro53 :-h
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. március 11. 6:55

negro53 írta:Kedves Rita!
Köszönöm a fordítást, ha megnéztem, visszajövök, mert néhány hónapja nem néztem ázsiai sorozatot, valahogy mindegyik egyformának tűnt. Őszinte leszek, untattak. Hátha ez a sorozat áttörést hoz. Üdv. negro53 :-h

Kedves Negro! Szerintem nagyon jól választottál! Két dolog biztos ezzel a sorival kapcsolatban:
nem tucattermék, nincsenek benne klisék, és nem unalmas, sőt...

Hogy mennyire más, mint a többi, az abból is látszik, hogy 12-13 részenként, vagyis kétszer
nagyot váltanak benne, így tették még izgalmasabbá, érdekesebbé.

Minden Ázsia rajongó életében eljön a telítődés. Én ezt úgy orvosoltam, hogy kiléptem Koreából,
és a kedvelt műfajomból (rom-kom). Szép lassan mindenevő lettem (kivétel a horror). Nálam ez
bevált.
Remélem, a Memory Lost beváltja a hozzáfűzött reményeidet! Különben a most fordított Woman
of Dignity is nagyon más, mint a többi, hátha arra is kedvet kapsz majd!

Nagyon szívesen!

Kép
vica5059
Hozzászólások: 12
Csatlakozott: 2017. október 26. 15:50

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: vica5059 » 2018. március 19. 11:28

Kedves Rita ! Végre eljutottam a futó sorozataidhoz is. Ez egy módfelett izgalmas, nem sablonos, fordulatokban bővelkedő (néha hátborzongató) történet volt. Igazán remek választásaid vannak. A Woman of Dignity úgy veszem észre szintén egy szenzációs sorozatnak igérkezik. Hálásan köszönöm az értékes munkád, amivel ezt a kellemes időtöltést lehetővé tetted, önzetlenül. Üdv. Éva
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. március 19. 20:06

vica5059 írta:Kedves Rita ! Végre eljutottam a futó sorozataidhoz is. Ez egy módfelett izgalmas, nem sablonos, fordulatokban bővelkedő (néha hátborzongató) történet volt. Igazán remek választásaid vannak. A Woman of Dignity úgy veszem észre szintén egy szenzációs sorozatnak igérkezik. Hálásan köszönöm az értékes munkád, amivel ezt a kellemes időtöltést lehetővé tetted, önzetlenül. Üdv. Éva

Kedves Éva! De jó, hogy a filmek és a dokumentum sorik után, itt is találkozunk!!

Nagyon örülök, hogy a Memory is a megnézendők közé került nálad! És persze annak is,
hogy jó emlékeket hagyott maga után! A Woman of Dignitynek még csak a negyedét láttam,
de ennyiből ítélve is biztosan tudom, hogy szuper lesz.

Találtam egy nagyszerű természetfilmet - merthogy ezekre folyamatosan vadászom, mivel
a kedvenceim - ha végeztem vele, remélem ott is találkozunk majd!

Mindent nagyon szívesen! Akkor vagyok a legboldogabb, ha minél több rajongó társamhoz
eljutnak a fordításaim.


Kép
vica5059
Hozzászólások: 12
Csatlakozott: 2017. október 26. 15:50

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: vica5059 » 2018. március 21. 11:17

Rita kedves ! Természetfilm ? Imádom, amennyiben lehetőségem adódik, biztos ott leszek, előre is köszönöm. Éva
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. március 25. 7:28

Kép
Avatar
varkgabr
Hozzászólások: 17
Csatlakozott: 2016. június 17. 19:54

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: varkgabr » 2018. március 30. 18:09

Kedves Rita!
Felkeltette érdeklődésem ez a sorozatfordításod is. Hosszúsága ellenére megpróbálkozom vele :)
Szép húsvétot kívánok
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. március 30. 18:21

varkgabr írta:Kedves Rita!
Felkeltette érdeklődésem ez a sorozatfordításod is. Hosszúsága ellenére megpróbálkozom vele :)
Szép húsvétot kívánok

Kedves Gabi! Nem lesz hosszú, mert peregni fognak a részek! Az első 12 rész kicsit lassabb,
a második 12 kicsit vadabb, a harmadik 12 kicsit akciódúsabb, mint a többi. Közben pedig
egy szép love story-nak is örülhetünk. Nagyon jó sorozat!

Ez volt életem második thrillere. Mindkettő ugyanattól az írónőtől. Már beterveztem a harmadikat
is tőle. Ennyit a thrillerről, amitől egész életemben tartottam. Most már nagyon szeretem.

Kellemes ünnepeket! Jó szórakozást!
Spoiler: mutasd
Csak nem te vagy az avatar képeden? Ha igen, nagyon bájos vagy!


Kép
Avatar
varkgabr
Hozzászólások: 17
Csatlakozott: 2016. június 17. 19:54

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: varkgabr » 2018. március 30. 20:58

köszönöm, majd "jelentkezem" a végén :)
Kép

Spoiler: mutasd
Igen, én vagyok. Azonban a festék és a kisebb felbontás (valahogy még az arcot is vékonyítja ;) ) hatalmasat dob :) A hétköznapokban nem ilyen :)
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. március 31. 15:13

Rendben!

Kép
tanni
Hozzászólások: 15
Csatlakozott: 2017. augusztus 15. 15:09

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: tanni » 2018. április 2. 20:12

Drága Rita!
Hálás köszönet a sorozatért! Most töltöm a "hozzávalókat" egy jó kis mozizáshoz.
Imádtam a Wen a Snail Falls in Love-t, és a Love Me If You Dare-t, nagyon örülök, hogy egy újabb gyöngyszemre akadtál és fordítottál!
Szuper csaj vagy!
Remélem, sokan meglocsoltak ma, hogy egész esztendőben harmatosan illatozzál!
Legyen szép heted!
Tanni
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. április 3. 6:42

tanni írta:Drága Rita!
Hálás köszönet a sorozatért! Most töltöm a "hozzávalókat" egy jó kis mozizáshoz.
Imádtam a Wen a Snail Falls in Love-t, és a Love Me If You Dare-t, nagyon örülök, hogy egy újabb gyöngyszemre akadtál és fordítottál!
Szuper csaj vagy!
Remélem, sokan meglocsoltak ma, hogy egész esztendőben harmatosan illatozzál!
Legyen szép heted!
Tanni

Szia Tanni! Nagyon örülök, hogy a hármasfogat harmadik darabját sem hagyod ki! Nem fog kilógni
a többi mellől. Izgalmas, rejtélyes és romantikus, akciódús. Itt-ott durva is, de a ez hozzátartozik
a műfajhoz.

A hármasfogatból lassan négyesfogat lesz! Ha minden igaz, Ding Mo újabb regényét "sorozatosítják
meg". Még az idén tervezik bemutatni, címe: Our Glamorous Time lesz.

Mi nem szoktunk locsolkodni, úgyhogy nem kell hajat mosnom. :)) Neked is szép hetet kívánok!

Az új soriból egy kis ízelítő:

Avatar
varkgabr
Hozzászólások: 17
Csatlakozott: 2016. június 17. 19:54

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: varkgabr » 2018. június 7. 0:17

Kedves Rita!
Valahogy eltűntem az éterben, pedig ígértem, hogy jelzem, mennyire tetszett a sori. Olyan történt velem, ami még tényleg soha. Körülbelül 3-4 héten át annyi időm sem volt, hogy egy részt nézzek. És pont kb. a sorozat 2/3-ánál tartottam. És ez volt a szerencse, mert ott kezdődött "párosunk" történetének felgöngyölítése, mintha egy új story kezdődött volna. Így olyan volt, mintha abba sem hagytam volna. Hatalmas hiányérzetem volt a sorozatok iránt, így pláne emlékezetes marad a Memory Lost, mert végre újra van időm nézni :) .
Bár gyakorlott nézőként sokmindenre jócskán lehetett már következtetni a sorozat közepétől, mégis tudtak meglepetéseket is okozni a szerzők.
Köszönöm a fordítást:) Tovább "bogarászom" az oldaladat újabb zsákmányokat keresve :) ^:)^
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Memory Lost (2016)

HozzászólásSzerző: Rita » 2018. június 8. 18:15

varkgabr írta:Kedves Rita!
Valahogy eltűntem az éterben, pedig ígértem, hogy jelzem, mennyire tetszett a sori. Olyan történt velem, ami még tényleg soha. Körülbelül 3-4 héten át annyi időm sem volt, hogy egy részt nézzek. És pont kb. a sorozat 2/3-ánál tartottam. És ez volt a szerencse, mert ott kezdődött "párosunk" történetének felgöngyölítése, mintha egy új story kezdődött volna. Így olyan volt, mintha abba sem hagytam volna. Hatalmas hiányérzetem volt a sorozatok iránt, így pláne emlékezetes marad a Memory Lost, mert végre újra van időm nézni :) .
Bár gyakorlott nézőként sokmindenre jócskán lehetett már következtetni a sorozat közepétől, mégis tudtak meglepetéseket is okozni a szerzők.
Köszönöm a fordítást:) Tovább "bogarászom" az oldaladat újabb zsákmányokat keresve :) ^:)^

Kedves Gabi! Semmi gond! Többen eltűnnek, majd újra előkerülnek. Mindenki úgy jön, ahogy ideje
engedi. De mindig nagyon örülök, ha a "visszatérős" időszaka van valakinek. Mint most neked.

Boldog vagyok, hogy tetszett a Memory Lost! Tényleg úgy volt, ahogy mondod, az első évad után,
volt egy váltás, az előtt tényleg gond nélkül meg lehetett állni. Itt nálunk is sokan jól tippelték meg
a főpszichopata kilétét, de a csavarok miatt mégis sok izgulni való maradt.

Mindjárt itt a nyári szünet, és még több idő lesz mozizni. Én majd csak augusztusban jelentkezem
új hosszabb sorozattal.

Jó keresgélést kívánok!

Kép

Vissza: “Kína”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 87 vendég