f.ági írta:Szia Rita!
Ki akartam tartani a következő részig, hogy megtudjam a verseny eredményét, de nem birtam ki. Viszont, mivel Nellinek köszönhetően online nézésre kaptam rá, ezért nem tudok kukucskálni.

Nem is tudom mi lesz majd, ha Gou Gou rájön, hogy ki is az igazi anyja.
A nevelőanyjában pedig csalódtam, először pozitivan, aztán negativan. Pozitivan, mert azt hittem páros lábon rugja fenéken és be sem engedi a lakásba, viszont amikor saját érdekeit nézve mégsem mondott semmit és úgy csinált, mintha a telefonba nem is nevezte volna utcán talált gyereknek, hát, erre most nem is tudok szavakat találni. Lehet, hogy szereti, de a kétszinűsége miatt nem fogom tudni sajnálni, ha a lánya rádöbbenti a valóságra, amit egyenlőre nem akar tudomásul venni. Ennyire elfogult lenne, vagy tényleg nem látja milyen is valójában? Bár lehet nem gondolom komolyan, mert mindent megtett a lánya boldogulásáért és amit kapott, kapni fog érte attól a szülői sziv megszakadna. Nézni is rossz.
Nagyon szép volt a himzés a fekete ruhán, azt hittem a fele nézősereg ledől a székről, amikor kiderült milyen munkaműveleteken keresztül került a toll a ruhára.
Előre dörzsölöm a tenyerem, mert a két fiú között lesz még kemény harc és az ezzel járó szócsatákat - ismerve YK -t -, biztos kajánul vigyorogva fogjuk nézni.
Meg sem néztem, hogy melodráma a műfaja.
Szia Ági! Én se kukucskáltam, hős voltam! Én sem tudom mi lesz, ha rájön, ki az igazi
anyja. Abban reménykedem, hogy az anyja nem fog többet nagyképűsködni GG előtt.
Nem szeretném, ha nagyon lejáratná magát a saját gyereke előtt. GG mostohaanyja egy
rejtély. Abszolút nem lehet rajta elmenni. Én még most is azt mondom, hogy jobban
szereti GG-t, mint a saját lányát, és az e miatti lelkiismeret furdalása miatt bántja GG-t,
és ezt kompenzálva "rajong" a saját lányáért. Így senki nem jár jól.
Azzal a libatollal csak a baja lesz GG-nak. Mondanom se kell, hogy nem lenne baja, ha a
drága mostohanővére nem kreálna.
A 13. részben eggyel nőtt azok tábora, akikre nagyon haragszom. YK apja megalázza a
saját fiát a baromarc mostoha fia előtt. Egy normális szülő sincs ebben a soriban?
