Az állami gondoskodásban felnövő gyermekek legnagyobb problémája az, hogy érzelmi téren behozhatatlan, bepótolhatatlan hátrányt, hiányt szenvednek, amely gúzsba köti őket egész életükre. Jól szeretni, az érzelmeinket felismerni, kezelni nem velünk született tudás, hanem olyan szeretetteljes, bizalmi kapcsolatban megszerzett tanult tudás, mintázat, ami egész személyiségfejlődésünk motivációs alapja lesz. Az intézményesített nevelés hátulütői, mint zaklatás, kizsákmányolás, kiszolgáltatottság, a saját test feletti kontroll elvesztése, szeretetlenség, deprivált/megvont környezet olyan tényezők egy gyermeki életben, amelyek szakszerű segítség mellett is gyakori kisikláshoz, menthetetlenséghez vezetnek. Ahogy ez a filmben is bekövetkezett.
Számomra nem a lány önkéntes prostituálódása volt a gond vagy a nem várt gyermek stb., hanem az, hogy nem ismerte fel a saját érzéseit, nem volt képes felismerni a saját érzéseit: már a kép rajzolásakor nyilvánvalóan mást szeretett, azt, aki érte volt képes folyamatosan áldozatot hozni. Ha ez a felismerés megtörtént volna, a történet más irányt vehetett volna, mert ez az ember a gyermekkel együtt gondoskodott volna róla. Hogy a szerelem mennyiben önző és mennyiben önzetlen, ki tudja ezt patikamérlegen kimérni, hiszen egy kapcsolat min. két emberes és mindig változásban van. Egy biztos. A szerelem kizárólagos, abba más nem fér bele. Viszonzatlanság esetén marad a szenvedés, áldozathozatal vagy az utálat, gyűlölet. Örülök, hogy itt a jobbik utat mutatták és egy gyermek lehetőséget kapott a teljes, a SZERETETTELJES életre.
