Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

bearbear

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: bearbear » 2020. február 27. 10:20

macilaci46 írta:Nagyon szépen köszönöm az eddigieket! Visszavonom az összes nyűglődésem, mert szuper ez a sorozat. Végül a tanácsos szerepét nem teljesen értettem, de úgyis újranézem majd az egészet. Miért nem akarta, hogy Ling Xi újjászülethessen? Pedig nem úgy tűnt, hogy a gonosz ügynöke lett volna. Vagy csak féltékeny volt?
Félelmetes tempóban haladsz, Nelli! Nagyon hálás vagyok! :ymhug: :ymhug: @};-


A Tanácsos nem rossz. Évezredeken keresztül azért élt, hogy bosszút álljon. Semmi más nem foglalkoztatta. Most viszont, amikor véletlenül a halandók világába került, megtapasztalt egy egészen másfajta érzést. Eleve ő magányos és áhítozik a szeretetre. De ezzel a bosszú miatt sosem foglalkozott. Valahol legbelül még mindig az a kisgyerek, akit bántottak.
Először tapasztalja meg az önzetlen szeretet, amit A'Mo nyújt neki. Itt a bökkenő. A'Mo nem Ling Xi, hiszen ő nem emlékszik isteni mivoltára.
Amikor a tanácsos még vak, akkor nem tudja ki az, aki gondoskodik róla. Ő már akkor beleszeretett abba az ismeretlen lányba. Először tapasztalja meg milyen családban élni, milyen az, amikor együtt él valakivel, akivel kölcsönösen segítik egymást.
Ezért ragaszkodik A'Mohoz. Őt szereti.
Ling Xi kialakuló gyűlölete és bosszúvágya is pont ebből fakad. A Főisten lemondott A'Moról. Nem Ling Xit ölte meg, hanem A'Mot. A'Mo sosem térhet már vissza. Ling Xi, amikor a Zi Yun-fennsíkon meghalt, akkor annak reményében halt meg, hogy újjászülethet. Viszont A'Mo sosem fog visszatérni.

Beszéljünk a három próbatételről.
Nem teljesen világos, melyik volt az a három próbatétel.

Próbatételek:
Élet próbatétele
Halál próbatétele
Szerelem próbatétele

Az isteneket, ha leküldik a halandók világába, akkor általában egy életen keresztül egy próbatételt kell kiállniuk.
Az ötvenedik részben a Menny Császára azt mondja, aki képes egy élethosszon keresztül kiállni három próbatételt, az a legnemesebb, legősibb istenek közül való. Tehát nagyon kevesen képesek erre. Ezért nyeri el Ling Xi a Főisteni rangot, ezért emelkedhet fel egyszerű Tündérből (sőt Ling Xi még a Tündérektől is alacsonyabb szinten van, valahol a manók szintjén lehet, körülbelül azon a szinten van, mint az a növány lány, aki a rókafiú mellett van, akinek a hajából a bort készítették) a Főisteni szintre.

Vegyük számba Ling Xi próbatételeit:

Az Élet próbatétele:
Akkor teljesítik, ha képes megbékélni és hálát érezni családja iránt.
Az apja megölte, elárulta a családja, el kellett mennie stb. mégis a végén megbékél velük, amikor visszatér, és amikor öntudatlanul fekszik, álmában végső búcsúst vesz tőle. Ekkor teljesedett be az első próbatétel. Képes volt mindennek ellenére megbékélni velük és hálát érzett, amiért ők a családja.
Amikor a Főisten kérdezte, hogy a Halál próbatétele lesz-e az utolsó, akkor Siming hezitál, majd azt mondja, erről nem beszélhet. Tudjuk, hogy csak egy próbatétel volt.
Siming bejelenti, hogy kezdődik a halál próbatétele.
A Halál próbatétele akkor teljesül, ha képes megbékélni a halállal, és képes az önfeláldozásra a nagyobb jó érdekében.
A Halál próbatételével egyidőben kezdődik a Szerelmi próbatétel is.
A Szerelmi próbatétel akkor teljesül, ha képes teljes mértékben alárendelni magát szerelméért. Itt is önfeláldozásról van szó.
Amikor a végén A'Mo képes volt lemondani az életéről a szerelme és a világ érdekében, akkor teljesült egyszerre mindkét próbatétel.

Azonban ez nem csak Ling Xi számára volt próbatétel, hanem a Főisten, Yun Feng, Qing Yao, Yuan Tong és a Tanácsos számára is.

A következő részekből kiderül, miképp jutottak ők túl a próbatételen.
Hiszen próbatételeik nem csak a halandóknak van, hanem az isteneknek is.
Avatar
cicus
Hozzászólások: 945
Csatlakozott: 2016. április 2. 17:41

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: cicus » 2020. február 27. 18:40

Nagyon szépen köszönöm az 50.részt és ezt a csodálatos összefoglalót amit írtál a próbatételről.
Hát igen az élet szenvedés nem csak az embereknél,hanem az Isteneknél is ,nézni is éppen elég nem még átélni. :(
bearbear

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: bearbear » 2020. február 27. 21:29

Szívesen. Kint az 51. rész is.
Avatar
f.ági
Hozzászólások: 2691
Csatlakozott: 2016. február 28. 19:59
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: f.ági » 2020. február 27. 21:34

Szia Nelli!
Nagyon gyors vagy, köszönöm a mostanit is és az összefoglalót is. Jó volt újra átélni, olvasni ami történt. Hiányosságaim vannak még a részek nézésével , de jövök majd. :-)
bearbear

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: bearbear » 2020. február 27. 22:09

Úgy látom a Főisten és a Tanácsos is epekedik. Szerelmi bánata van mindkettőnek.

Kép

Kép

Úgy tűnik Ling Xi kinézete megváltozott.
macilaci46
Hozzászólások: 42
Csatlakozott: 2016. március 7. 13:17

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: macilaci46 » 2020. február 27. 22:29

Nagyon köszönöm a magyarázatod, Nelli.Igen, az érződik, hogy Ling Xi elfordult a főistentől - egyelőre. A tanácsos szerelmi megszállottsága is érezhető. Kíváncsi vagyok, hogyan rendeződnek a dolgok.
Angéla78
Hozzászólások: 149
Csatlakozott: 2020. február 21. 17:08

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: Angéla78 » 2020. február 28. 17:40

Köszönöm ♡♡♡
Avatar
cicus
Hozzászólások: 945
Csatlakozott: 2016. április 2. 17:41

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: cicus » 2020. február 29. 13:02

Megnéztem az 51.részt is,amit nagyon szépen köszönök.Hát igen Ling Xi megváltozott.
Biztos a próbatétel tapasztalatai miatt,már nem az a félénk kislány és leleplezi a szörnyellát,akit végre
száműznek a Földre,de én nem hiszem,hogy képes megváltozni...hát meglátjuk. Sajnos a Főtanácsos is
rosszban sántikál,úgy hogy nem a bosszúvágya hajtotta csupán.Ezért gondolom,hogy nem őt válassza majd
Ling Xi,mert előbb utóbb rá kell ébrednie,hogy a háború Főistene a legjobbat tette amit tehetett,ha ezt
szörnyen fájdalmas és nehéz is volt átélni . A Fő Isten nem választotta szét Ling Xit A'Motól,mert ők egyek,
még ha a látszat nem is az,hiszen a próbát Ling Xi-nek kellett kiállni,nem egy másik személy A'Mon csinálta
helyette.Na de ez már úgy meg van itt bonyolítva,csak hogy folytatódjon a történet :)) Így most szegény
Főistenünk szenved egy darabig :)
bori
Hozzászólások: 33
Csatlakozott: 2017. augusztus 14. 11:39

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: bori » 2020. március 1. 16:54

Nellikém, megtaláltad-e már valahol a teljes OST-ot letölthető verzióban? Egyfolytában lesem az Avistaz-t hogy felkerül-e, de eddig nem találtam....
A témához közvetlenül - Ling Xi -t nagyon megviselte a földi élet, hatalmas változáson ment keresztül, de egész pontosan nem értem, hogy most mi baja Ju Csennel ....
Angéla78
Hozzászólások: 149
Csatlakozott: 2020. február 21. 17:08

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: Angéla78 » 2020. március 1. 18:14

52,Köszönöm ♡♡♡
bearbear

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: bearbear » 2020. március 1. 19:00

bori írta:Nellikém, megtaláltad-e már valahol a teljes OST-ot letölthető verzióban? Egyfolytában lesem az Avistaz-t hogy felkerül-e, de eddig nem találtam....
A témához közvetlenül - Ling Xi -t nagyon megviselte a földi élet, hatalmas változáson ment keresztül, de egész pontosan nem értem, hogy most mi baja Ju Csennel ....


Csak így találtam meg, illetve külön külön a számokat
bearbear

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: bearbear » 2020. március 1. 19:01

bearbear

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: bearbear » 2020. március 1. 19:02

Avatar
chain
Hozzászólások: 626
Csatlakozott: 2016. február 28. 14:50

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: chain » 2020. március 1. 19:04

Üdv.
Köszönöm szépen a 46-52.részek feliratát.
bearbear

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: bearbear » 2020. március 1. 19:04

bearbear

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: bearbear » 2020. március 1. 19:05

bearbear

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: bearbear » 2020. március 1. 19:06

bearbear

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: bearbear » 2020. március 1. 19:07

Ha nem tudod leszedni róla az mp3 verziót, szólj, és leszedem. ~o)
bearbear

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: bearbear » 2020. március 1. 19:21

Átvettem Bélától a Novoland, Eagle Flag című sorozatot. A Főisten után kezdünk!

bearbear

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: bearbear » 2020. március 1. 19:39

bori írta:Nellikém, megtaláltad-e már valahol a teljes OST-ot letölthető verzióban? Egyfolytában lesem az Avistaz-t hogy felkerül-e, de eddig nem találtam....
A témához közvetlenül - Ling Xi -t nagyon megviselte a földi élet, hatalmas változáson ment keresztül, de egész pontosan nem értem, hogy most mi baja Ju Csennel ....

Az 51. részben kiderül, mi baja vele. Úgy érzi szégyent hoz rá, és nem akar még egyszer kiszolgáltatott helyzetbe kerülni. Qing Yao azt mondta, már tudja mi a baja: "Felnőtt"
Összezavarodott. Még nem tudja teljesen elkülöníteni a halandók világában élt életét, Ling Xi életétől. Hálát érez, a Tanácsost sem szeretné magára hagyni és meg akarja hálálni azt, amit érte tett.
Nem arról van szó, szerintem, hogy nem szereti, csak nem tudja, mit kellene tennie. Továbbá, elege lett a Mennyei Palotából, ahol rengeteg az intrika.
Vissza akart menni a Barackerdőbe, de anyja betegsége miatt maradnia kell a Shanling Törzsnél. ~o)
bori
Hozzászólások: 33
Csatlakozott: 2017. augusztus 14. 11:39

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: bori » 2020. március 2. 8:55

bearbear írta:Ha nem tudod leszedni róla az mp3 verziót, szólj, és leszedem. ~o)


Igen, a YT-on minden nap hallgatom, de nem értek hozzá, hogy kell onnan leszedni....Megköszönöm, ha megteszed, bár van neked éppen elég dolgod, úgyhogy szívesen meg is tanulom... ^:)^
bori
Hozzászólások: 33
Csatlakozott: 2017. augusztus 14. 11:39

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: bori » 2020. március 2. 9:00

bearbear írta:
bori írta:Nellikém, megtaláltad-e már valahol a teljes OST-ot letölthető verzióban? Egyfolytában lesem az Avistaz-t hogy felkerül-e, de eddig nem találtam....
A témához közvetlenül - Ling Xi -t nagyon megviselte a földi élet, hatalmas változáson ment keresztül, de egész pontosan nem értem, hogy most mi baja Ju Csennel ....

Az 51. részben kiderül, mi baja vele. Úgy érzi szégyent hoz rá, és nem akar még egyszer kiszolgáltatott helyzetbe kerülni. Qing Yao azt mondta, már tudja mi a baja: "Felnőtt"
Összezavarodott. Még nem tudja teljesen elkülöníteni a halandók világában élt életét, Ling Xi életétől. Hálát érez, a Tanácsost sem szeretné magára hagyni és meg akarja hálálni azt, amit érte tett.
Nem arról van szó, szerintem, hogy nem szereti, csak nem tudja, mit kellene tennie. Továbbá, elege lett a Mennyei Palotából, ahol rengeteg az intrika.
Vissza akart menni a Barackerdőbe, de anyja betegsége miatt maradnia kell a Shanling Törzsnél. ~o)


Az 52. részben lettünk felvilágosítva.... itt mondja el a nővérének mindezt. Háát - mérges voltam rá, aztán arra gondoltam, még húzzák kicsit a forgatókönyvet meg az idegeinket. Ennél tökéletesebb palit égen-földön nem találni, ő meg önérzeteskedik. #:-s
bearbear

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: bearbear » 2020. március 2. 9:59

Ja igen, 52... Hirtelen azt hittem, az 51. Az utolsó.
bearbear

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: bearbear » 2020. március 3. 12:46

Yiutube videók leszedése...

Kép

A letöltő oldalon ezt fogod látni.

A hosszú, fehér téglalapba kell berakni a youtube videó linkjét. A téglalap után van egy kék téglalap, vagy mi... ott tudod a formátumot kiválasztani.
Bekarikáztam sárgával. Ha mp3-ban szeretnéd letölteni, akkor azt válaszd ki.
Ez a letöltő oldal linkje:
https://notube.net/convert-en/en
Ha beraktad a linket, meg kell nyomni az OK gombot a végén (piros)
Angéla78
Hozzászólások: 149
Csatlakozott: 2020. február 21. 17:08

Re: Love and Destiny - Szerelem és sors - 2019

HozzászólásSzerző: Angéla78 » 2020. március 3. 17:26

Köszönöm ♡♡♡

Vissza: “Kína”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 54 vendég