Go Princess Go (online is nézhető)
Re: Go Princess Go (2015-2016)
Kedves Rita!
Most írok először, és mivel már olvastam, hogy szereted a hosszú véleményeket/kifejtéseket nem fogom vissza magam
A fórum elején olvastam, ezt a sorit vagy imádni vagy nem szeretni lehet. Az imádomtól nálam távol van, bár kb 5 kategóriám létezik csak arra mit mennyire szeretek, aztán jön a közepes.
Számomra elég sok üresjárat volt benne amit kihagytam volna, pl a háború feszült pillanataiban bevágták a palotában táncoló ágyasokat. Viszont másnál ez oldhatta a légkört.
A 35. részt szintén laposnak éreztem a sok romantikázással, illetve az 'ezmiez' befejezéssel, ahogy abszurd módon a saját testében visszakerült ugyanabba a környezetbe már kívülállóként.
Viszont jöjjenek a pozitív dolgok.
A fura humora nyomokban emlékeztetett a japán doramákéra. Mikor PP-ként először szembesült a vérzéssel és kézen állva próbálta visszatartani, azon szinte fetrengtem, illetve mikor férfi hangon kommentálta az eseményeket azok is mindig ütősek volt.
A szereplők pár kivételtől eltekintve nagyon szerethetőek voltak, ami köszönhető a könnyedebb hangvételnek is (a koreaiak pl mindig gondoskodnak 1-2 utálatos hárpiáról).
Ha nincs kihangsúlyozva, hogy a színészek kezdők, senki meg nem mondja róluk, sőt egytől egyig lubickoltak a saját karaktereikben. Úgy is mondhatnám nagyszerű casting, ami mindig ad egy plusz löketet a sorozatnak. A főszereplő színésznő zseniálisan alakított, sok felkapott színésznőcske párnájába zokogva imádkozhatna ennyi tehetségért (és szépségért is).
A császárt játszó színésznek komoly meló lehetett szinte végig fapofát vágni, csak sokan gondolják, hogy ez egyszerűbb. Amikor PP ételt készített neki, csak egy kanállal evett, aztán mikor egyedül maradt meg tömte magába a lelkem íztől függetlenül.
Lehet ezen páran meglepődnek, de én végig meg voltam győződve arról, hogy a Kilencedik egy gonosz karakter lesz. Mikor a zöld herceggel akarta megöletni a császárt még mondtam is, hogy na tudtam ^^ Illetve, hogy Yang Yannal egy pár lesznek, de ezt már sosem tudjuk meg a sok cenzúra miatt.
Összességében nagyon jó kikapcsolódást nyújtott munka után, amit az is mutat, hogy 1 hét alatt végigértem rajta.
Hadd kérdezzem meg, csak nekem van hiányérzetem azt illetően, hogy nem derült ki ki bérelte fel a támadókat? Arra is kíváncsi vagyok, vajon a palotában mi zajlott eközben, ki helyettesítette a császárt (mert nyilván nem a kb 10 éves koronaherceg), valamint történt-e trónfosztás?
Ez volt a 2. kínai sorozat, amit láttam. Az első szintén a Te érdemed, a Love me if you dare (ami csak két lépcsőfokra van az imádomtól).
Mindkettőbe úgy kezdtem bele, hogy ódákat zengtek róla, és utólag már látom volt is alapjuk. Akik csak azért nem kezdenek bele 1-1 filmbe, mert ódzkodnak a kínai nyelvtől, ne tegyék.
A japán után (amit nagyon szeretek) a koreai másfél év után is zavaró néha, a mandarinnal viszont már az első tajvani sorozatom végére sem volt problémám. Annak ellenére sem, hogy picit fura, mintha fogcsikorgatva beszélnének, úgy passzírozzák ki a szavakat.
Nagyon köszönöm, hogy felkaroltad ezeket a sorozatokat, és lefordítottad őket!
A képekért és gifekért is külön köszönet!
Illetve köszi mindenkinek, aki végigolvasta.

Nagyon szépen köszönöm.
Re: Go Princess Go (2015-2016)
Kedves Bazsa! Először is köszöntelek az első (jó bőséges) hozzászólásod alkalmából!
Valóban nagyon szeretem, ha valaki bőséges hozzászólást ír. Én is szívesen olvasgatok a saját
fórumomban. Örülök, hogy te is kitettél magadért! Jó volt olvasni, még ha nem is mindenben
egyezik a véleményünk, de nem is kell, így szép az élet.
Én ezt az egész sorozatot a történelmi, a testcserés, és az időutazós sorozatok paródiájaként
fogom fel, eszerint is néztem, és emiatt semmi nem tűnt abszurdnak benne, illetve minden az
volt. Csak vihogtam a mérhetetlen sok poénon, és hagytam magam sodorni a jelenetek által.
Én nem tapasztaltam benne üresjáratot, sőt, azon csodálkoztam, hogy hogy a jó égbe fér bele
ennyi történés a 20 percbe.
Minden mással egyetértek veled. Én sem tudom, kik voltak a merénylők, ki volt a megbízójuk,
és azt sem, hogy mi lett a Kisherceggel, és ki volt a segítője, egyáltalán miért gondolta az apja,
hogy megérett a kormányzásra? Ezeket valóban nem ártott volna megtudnunk. Az, hogy Zhang
Peng magához térve mit keresett a palotában, nekem sem világos, de nem is akadtam fenn
rajta. Eleve a testcsere, és az időutazás annyira abszurd, a valóságtól elrugaszkodott dolog, hogy
nem zavart, hogy nem értem meg.
Én odavagyok a kínai webdrámák humoráért, nekem nagyon bejön! De azt is tudom, hogy vannak,
akik túl soknak, túl erősnek tartják, ezért határozottan el is fordulnak tőlük.
A Love Me, If You Dare, az más kategória. Mivel csak a saját sorozataimat ismerem, azokhoz
tudok viszonyítani, és ott a csúcs közelébe került. Nagyon remélem, hogy lesz második évadja,
és az is ilyen fantasztikus lesz!
Mennyire mások vagyunk! Rengeteg ázsiai ország filmjéből, sorozatából fordítottam már, de csak
egy náció van, amit nem bírtam megkedvelni, és az a japán. Pedig a szándék megvolt bennem,
de hiába, nem sikerült. Ennek ellenére még szeretnék japánt is fordítani.
Remélem lesz még közös sorozatunk! Nagyon szívesen a fordítást!

Darinka írta:Nagyon szépen köszönöm.
Nagyon szívesen!
Re: Go Princess Go (2015-2016)
Rita írta:Kedves Bazsa! Először is köszöntelek az első (jó bőséges) hozzászólásod alkalmából!
Valóban nagyon szeretem, ha valaki bőséges hozzászólást ír. Én is szívesen olvasgatok a saját
fórumomban. Örülök, hogy te is kitettél magadért! Jó volt olvasni, még ha nem is mindenben
egyezik a véleményünk, de nem is kell, így szép az élet.
Én ezt az egész sorozatot a történelmi, a testcserés, és az időutazós sorozatok paródiájaként
fogom fel, eszerint is néztem, és emiatt semmi nem tűnt abszurdnak benne, illetve minden az
volt. Csak vihogtam a mérhetetlen sok poénon, és hagytam magam sodorni a történések által.
Én nem tapasztaltam benne üresjáratot, sőt, azon csodálkoztam, hogy hogy a jó égbe fér bele
ennyi történés a 20 percbe.
Minden mással egyetértek veled. Én sem tudom, kik voltak a merénylők, ki volt a megbízójuk,
és azt sem, hogy mi lett a Kisherceggel, és ki volt a segítője, egyáltalán miért gondolta az apja,
hogy megérett a kormányzásra? Ezeket valóban nem ártott volna megtudnunk. Az, hogy Zhang
Peng magához térve mit keresett a palotában, nekem sem világos, de nem is akadtam fenn
rajta. Eleve a testcsere, és az időutazás annyira abszurd, a valóságtól elrugaszkodott dolog, hogy
nem zavart, hogy nem értem meg.
Én oda vagyok a kínai webdrámák humoráért, nekem nagyon bejön! De azt is tudom, hogy vannak,
akik túl soknak, túl erősnek tartják, ezért határozottan el is fordulnak tőlük.
A Love Me, If You Dare, az más kategória. Mivel csak a saját sorozataimat ismerem, azokhoz
tudok viszonyítani, és ott a csúcs közelébe került. Nagyon remélem, hogy lesz második évadja,
és az is ilyen fantasztikus lesz!
Mennyire mások vagyunk! Rengeteg ázsiai ország filmjéből, sorozatából fordítottam már, de csak
egy náció van, amit nem bírtam megkedvelni, és az a japán. Pedig a szándék megvolt bennem,
de hiába, nem sikerült. Ennek ellenére még szeretnék japánt is fordítani.
Remélem lesz még közös sorozatunk! Nagyon szívesen a fordítást!
Mikor ZP a kórházban felébredt, és ráeszmélt hol is van, első dolga volt beleugrani megint egy medencébe. Egyik értelmezésemben akkor ismét meghalt, viszont hogyan kerülhetett vissza megint 1000 évvel korábbra? De még az is opció hogy nem halt meg, csak odaképzelte, oda akarta képzelni magát. Nekem ez nem hiányzott, ahogy te is írtad, a kórházi történés előtt befejeződött számodra a sztori. A GPG-ban nem volt benne, hogy a végén majd gondolkodnom kelljen mi is történik, mert minden más olyan egyértelmű volt, ahogy az is, hogy lelkileg is nővé vált PP-ként.
De való igaz, időutazásnál nem kell logikát keresni, úgy felesleges nekikezdeni egy történetnek.
Szerintem félreértettél, én a japán nyelvet magát (és zenét) szeretem, sorozataikat elég nagy %-ban hagyom abba, vagy a történetvezetés, vagy a színészek miatt. De mindig próbálkozom újabbal, mert a japán Hana Kimi vezetett be ebbe a szép ázsiai sorozatvilágba.
Viszont a koreai sorozatokat nagyon szeretem, tőlük láttam eddig messze legtöbbet (náluk meg a zene felejtős).
A tajvani és kínai választottak is bejöttek eddig, kivéve a You're Beautiful tajvani feldolgozása, azt abbahagytam.
Milyen érdekes, hogy aki csak ázsiait lát ezekben a nemzetekben az összemossa őket, pedig mindnek megvan a sajátos stílusa, össze sem lehetne keverni.
Ó, biztos vagyok benne, hogy lesz! Már több általad fordított sorozatot láttam és mind tetszett. A Gentleman's Dignity-t és az említett You're Beautifult már egy ideje tervezem újranézni, mindkettő óriási kedvenc.
A LMIYD folytatását én is nagyon várom, remélem hasonlóan jó lesz!
Re: Go Princess Go (2015-2016)
Kedves Rita!
Kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel megérkeztem.
Megnéztem az utolsó adag feliratot, amit hálásan köszönök neked. A vége nem az lett, amire én gondoltam, de egyébként a 35. rész nagyon szép volt, romantikus és a vége pedig nagyon fájdalmas. A sorozat végig egyébként nagyon bűbájos és szórakoztató volt. Nagyon hálásan köszönöm, hogy ismét együtt volt utunk.
Gratulálok az új befejezett sorozatodhoz.
Nekem a film méretével volt gondom, mert a gépen nem vitte és nagyon nehéz volt másik géphez jutnom így ezért tartott nekem ilyen sokáig, hogy ide érjek.
Köszönöm. Marcsi

bazsa írta:Mikor ZP a kórházban felébredt, és ráeszmélt hol is van, első dolga volt beleugrani megint egy medencébe. Egyik értelmezésemben akkor ismét meghalt, viszont hogyan kerülhetett vissza megint 1000 évvel korábbra? De még az is opció hogy nem halt meg, csak odaképzelte, oda akarta képzelni magát. Nekem ez nem hiányzott, ahogy te is írtad, a kórházi történés előtt befejeződött számodra a sztori.
Én is elgondolkodtam rajta, hogy mi értelme volt a medencébe ugrania, és ha már
megtette, mi is lett a következménye, de nem sokáig töprengtem. Mivel ezen a téren
nem vagyok jó az elméletek felállításában, inkább elfogadom úgy a dolgokat, ahogy
vannak.
A kórházi jelenetet megelőző befejezés számomra kielégítő, és megnyugtató vég lett
volna, de sajnos nem lehetett ott megállni, mivel PP-nek valahogyan vissza kellett
kerülnie a saját idejébe. Vissza is került. Aztán addig még jó volt, hogy magához tér,
és ott valahol tényleg meg kellett volna állni, mert ez a medencés időutazás már túl
sok nekem. De egy kis misztikum megint csak belefér ebbe a műfajba.
bazsa írta:A GPG-ban nem volt benne, hogy a végén majd gondolkodnom kelljen mi is történik, mert minden más olyan egyértelmű volt, ahogy az is, hogy lelkileg is nővé vált PP-ként.
De való igaz, időutazásnál nem kell logikát keresni, úgy felesleges nekikezdeni egy történetnek.
Egyetértek! És azzal is, hogy egész komoly lett a végére a történet. Viszont nagyon
élveztem, hogy az igazán komoly jelenetekbe is úgy tudtak blődségeket belecsempészni,
hogy egy percig sem gondolkodtam rajta, hogy odaillőek-e, vagy nem. Például amikor
a Kilencedik hazaárulást követ el, lepaktál az ellenséggel, tudjuk, hogy Qi Sheng, vagy
PP is otthagyhatja a fogát, erre betesznek egy félnótás tatár vezért, a szintén gyagyás
feleségével, akik végigidétlenkedik a jelenetet. El nem tudnám képzelni más sorozatban,
de itt, ahol mindenből viccet csináltak, szinte ez volt a természetes.
bazsa írta:Szerintem félreértettél, én a japán nyelvet magát (és zenét) szeretem, sorozataikat elég nagy %-ban hagyom abba, vagy a történetvezetés, vagy a színészek miatt. De mindig próbálkozom újabbal, mert a japán Hana Kimi vezetett be ebbe a szép ázsiai sorozatvilágba.
Viszont a koreai sorozatokat nagyon szeretem, tőlük láttam eddig messze legtöbbet (náluk meg a zene felejtős).
A tajvani és kínai választottak is bejöttek eddig, kivéve a You're Beautiful tajvani feldolgozása, azt abbahagytam.
Milyen érdekes, hogy aki csak ázsiait lát ezekben a nemzetekben az összemossa őket, pedig mindnek megvan a sajátos stílusa, össze sem lehetne keverni.
Elnézést, visszaolvasva, hogy mit írtál, tényleg félreértettelek. Pár film, és sorozat után
már nem bántja annyira a fülemet a japán nyelv, mint kezdetben, de nem szerettem meg.
Az egyértelmű, hogy a thai nyelvtől szörnyűbbel még nem találkoztam. Nagyon kedvelem
a mongol és az indonéz nyelvet, de a két mandarin, a kínai és a tajvani a leghangzatosabb
számomra, pedig a jól megszokott koreai után először hallani sem bírtam. A sorozatokkal
ugyanígy vagyok, a kínai és a tajvani vezet, de ha a kettő közül is választanom kéne,
akkor a kínait választanám. Ja, és a thai feldolgozásokat!
bazsa írta:Ó, biztos vagyok benne, hogy lesz! Már több általad fordított sorozatot láttam és mind tetszett. A Gentleman's Dignity-t és az említett You're Beautifult már egy ideje tervezem újranézni, mindkettő óriási kedvenc.
A LMIYD folytatását én is nagyon várom, remélem hasonlóan jó lesz!
Érdekes, amikor fordítottam az A Gentleman's Dignity-t, szerettem, de nem tartozott a nagy
kedvencek közé. Aztán idővel másképp kezdtem látni. Ma már többre értékelem, mint akkor.
A You're Beautifult mindig imádni fogom! Tényleg, nekem is újra kéne már nézni.
Amit most a legjobban várok, és nem vagyok vele egyedül, az a thai Goong! Mit nem adnék
érte, ha holnap elkezdenék vetíteni, én meg fordíthatnám!
Különben kínai A Gentleman's Dignity is lesz!
Szép estét kívánok!
Re: Go Princess Go (2015-2016)
gyomar írta:Kedves Rita!
Kicsit megkésve, de annál nagyobb szeretettel megérkeztem.
Megnéztem az utolsó adag feliratot, amit hálásan köszönök neked. A vége nem az lett, amire én gondoltam, de egyébként a 35. rész nagyon szép volt, romantikus és a vége pedig nagyon fájdalmas. A sorozat végig egyébként nagyon bűbájos és szórakoztató volt. Nagyon hálásan köszönöm, hogy ismét együtt volt utunk.
Gratulálok az új befejezett sorozatodhoz.
Nekem a film méretével volt gondom, mert a gépen nem vitte és nagyon nehéz volt másik géphez jutnom így ezért tartott nekem ilyen sokáig, hogy ide érjek.
Köszönöm. Marcsi
Kedves Marcsi! De jó, hogy megérkeztél! Sajnálom a fennakadásokat, de csak ebben a
formátumban található meg a videó, kisebben nem. Tudtam, hogy lesznek vele gondok.
Spoiler: mutasd
Nagyon örülök, hogy neked is tetszett a sorozat, és hogy egy újabbat nézhettünk együtt
végig! Még fogalmam sincs, mi lesz a következő sorim, de remélem, annál is találkozunk!
Mindent nagyon szívesen!
-
- Hozzászólások: 52
- Csatlakozott: 2016. július 21. 16:08
Re: Go Princess Go (2015-2016)
Szia Rita!
Mostanra még egyszer végig néztem ezt a remek kis sztorit, ami változatlanul tetszik, bár szomorúra sikeredett a vége. Még egyszer köszööm a fordításodat! Nem tudom, tudsz e róla, hogy Brigi nemrég kezdte el fordítani a Moon Lovers- Scarlet Heart Ryeo című koreai sorozatot. Most kezdtem én is nézni. Nekem az alapfelállás nagyon hasonlít az általad fordított Go Princess Go sorozat elejére. Bár ebben a sorozatban nem vált nemet a hölgy, a vízbe esés után ő is a múltban tér magához, egy léányzó testében. Ebből adódóan kevésbé vicces, de kissé több romanikával és kaladdal bíró történetnek ígérkezik. Nem vagyok biztos benne, hogy melyik sorozat készült előbb, de valószínű, hogy a Go Princess Go.

szvakneildi írta:Szia Rita!

Szia Ildi! Menet közben többen is írták, hogy ahogy vége a fordításnak, újra kezdik
a sori nézését. Ezek szerint nálad is újranézős lett. Nagyon örülök neki!
Spoiler: mutasd
Képben vagyok nagyjából, hogy ki, mit fordít, mert időnként fel szoktam menni a d-addictsra,
de azt nem tudom, hogy miről szólnak a sorozatok, mert csak azt nézem, amit magam fordítok.
Az általad említett sori egy kínai sorozatnak a feldolgozása, úgyhogy nem véletlen a hasonlóság.
Egyébként a GPG-t 2015. decemberében kezdték el vetíteni, és 2016. januárjában már be is
fejezték.
Még egyszer nagyon szívesen a feliratokat, és az élményt!
Re: Go Princess Go (2015-2016)
Elkészültem a Ballerino (2014) c. 2 részes koreai film magyar
feliratával!
Itt megtalálható:
http://forum.ezoritusubs.com/viewforum.php?f=24
Jó szórakozást kívánok hozzá!
A két főszereplő:
feliratával!
Itt megtalálható:
http://forum.ezoritusubs.com/viewforum.php?f=24
Jó szórakozást kívánok hozzá!
A két főszereplő:
Re: Go Princess Go (2015-2016)
Kedves Rita Köszönöm a feliratokat és a film letöltési lehetőségét!
Annyira szuper hogy nem kell keresgélni !
Annyira szuper hogy nem kell keresgélni !
Re: Go Princess Go (2015-2016)
Erzsike54 írta:Kedves Rita Köszönöm a feliratokat és a film letöltési lehetőségét!
Annyira szuper hogy nem kell keresgélni !
Szia Erzsike! Videókat is, és a feliratokat is nagyon szívesen!
Én is azért teszem fel a videókat, hogy megkönnyítsem a dolgotokat. A nem
koreai filmek, soroztok videóit sokkal nehezebb beszerezni, mint a koreaiakét,
ezért teszem könnyen elérhetővé.
Jó szórakozást kívánok!
Re: Go Princess Go (2015-2016)
Kedves Rita ! Köszönöm az ujabb részeket jövök sűrűn töltögetni,mert csak apránként tudom össze szedni a részeket ,mert nem sok helyem van a Lap Topon ! Köszönöm, Minden jót !
Re: Go Princess Go (2015-2016)
Erzsike54 írta:Kedves Rita ! Köszönöm az ujabb részeket jövök sűrűn töltögetni,mert csak apránként tudom össze szedni a részeket ,mert nem sok helyem van a Lap Topon ! Köszönöm, Minden jót !
Kedves Erzsike! Ismét nagyon szívesen! Szerencsére sokszor
fogunk találkozni, mert jó hosszú a sorozat!
Szép estét kívánok!
- dolores953
- Hozzászólások: 399
- Csatlakozott: 2016. február 28. 20:27
- Tartózkodási hely: Vác
Re: Go Princess Go (2015-2016)
Szia Rita
Még mindig nagy kedvencem a császár és a kedves neje
Vajon elkészült már az újabb sikeres sorozatuk? Néznék már tőlük valami jót.
Kellemes napot kívánok.

" Végtelenül hosszú az a hetven esztendőcske, ha az ember előtt áll, és átkozottul rövid, ha a hátunk
mögött hagytuk."
Forrás: Hedwig Courths-Mahler
mögött hagytuk."
Forrás: Hedwig Courths-Mahler
Re: Go Princess Go (2015-2016)
dolores953 írta: Szia Rita
Még mindig nagy kedvencem a császár és a kedves neje
Vajon elkészült már az újabb sikeres sorozatuk? Néznék már tőlük valami jót.
Kellemes napot kívánok.
Szia Dolores! Nekem is! Most a Rookie-t nézem esténként, de előtte ez volt porondon,
és a Love Me. Ezektől a szuper sorozatoktól nagyon nehéz elszakadni.
Még nem tudok a császári pár újabb sorozatáról. A Crazy Quuen is el van hanyagolva.
Amiatt vagyok a legszomorúbb!
Szép estét kívánok!
-
- Hozzászólások: 27
- Csatlakozott: 2016. március 3. 18:20
Re: Go Princess Go (2015-2016)
Kedves Rita!
Sikerült megnéznem ezt a sorozatot. Hát mit is mondjak? Nagyon tetszett!!! Kis költségvetés ide, kis költségvetés oda, nem ezen múlik egy sorozat. Én ezzel egyáltalán nem foglalkoztam - leginkább belső tér színvilága volt furcsa.
A színészek fantasztikusak benne - egyáltalán nem látszott, hogy kezdők. Nekem mindegyik szereplő tetszett. A császár karakterét biztos nehéz volt eljátszani - a fapofára, a kimértségre gondolok - mert amikor néha moslygott, látszott, hogy van ott bőven érzelem.
Volt, hogy kicsit túl volt játszva 1-1 jelenet, de belefért. A vége nem igazán volt csattanós, jól befejezett, de mivel rövidre sikerüt, nem múlt el ezalatt az egész hatása.
Köszönöm, hogy lefordítottad, és örülök, hogy megnéztem.
Szép napot kívánok!

Kedves Éva! Boldog vagyok, attól a sok jó véleménytől, amit írtál! A végén nem szabad
csodálkoznod! Peng Peng a 21. századból csöppent 1000 évvel korábbra, valahogy vissza
is kellett jutnia. Így oldották meg. Mindenféleképpen el kellett szakadniuk egymástól, de
így, hogy mindketten meghaltak, már örökre együtt maradhatnak.
Nagyon szívesen a fordítást! Én is örülök, hogy megnézted! Kellemes hetet kívánok!

SOS!
Miért nem találom a feliratokat?
Letöltöttem a rar-okat de a feliratok nincsenek benne a fájlban.

Delfike74 írta:SOS!
Miért nem találom a feliratokat?
Letöltöttem a rar-okat de a feliratok nincsenek benne a fájlban.
Kipróbáltam, ott vannak benne, csak ki kell csomagolni mindegyiket!
Ha továbbra is gondod van, írj az [email protected] címre, és elküldöm
emilben a feliratokat.
Re: Go Princess Go (2015-2016)
Köszi Rita!
A win10 szórakozott velem a karakterek miatt.
Sikerült megoldani. Köszönöm!
A win10 szórakozott velem a karakterek miatt.
Sikerült megoldani. Köszönöm!
Re: Go Princess Go (2015-2016)
Delfike74 írta:Köszi Rita!
A win10 szórakozott velem a karakterek miatt.
Sikerült megoldani. Köszönöm!
Re: Go Princess Go (2015-2016)
Köszönöm szépen a sorozat fordítását! Nekem nagyon tetszett, olyan jókat nevettem rajta. Pedig egy nagyon sajátságos humora van, de engem most nagyon megtalált. Még egyszer köszönöm!
Re: Go Princess Go (2015-2016)
Mira89 írta:Köszönöm szépen a sorozat fordítását! Nekem nagyon tetszett, olyan jókat nevettem rajta. Pedig egy nagyon sajátságos humora van, de engem most nagyon megtalált. Még egyszer köszönöm!
Kedves Mira! Köszöntelek első hozzászólásod alkalmából!
Nagyon szívesen a GPG-t! Pont a sajátságos humora miatt megosztó ez a kínai sorozat is.
Vagy bejön, vagy nagyon nem. Én nagyon sokfajta humorra vevő vagyok, ezt sem volt nehéz
szeretnem, sőt imádnom.
Van még két másik egyedi, semmivel össze nem téveszthető kínai webdrámám. Mind a kettő
hatalmas kedvencem. Az egyik itt található:
http://forum.ezoritusubs.com/viewtopic.php?f=10&t=16
A másik pedig itt:
http://forum.ezoritusubs.com/viewtopic.php?f=10&t=14
Ha van kedved, tégy velük is próbát! Hátha...
Nagyon szívesen a feliratokat és az élményt!
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 78 vendég