Dream / Álom

Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Dream / Álom

HozzászólásSzerző: Rita » 2016. november 13. 7:39

Kép

Műfaj: animáció
Részek száma: 1
Premier: 2016. október
Hossza: 3 perc
Ország: USA
Nyelv: angol

Két mongol dokumentumfilm, és az orosz Oscar-díjas üvegfestéses technikával készült The Old Man and the Sea (Az öreg halász és a tenger) című animációs film lefordítása után felmerült az ötlet, hogy a filmek egyes részleteit be lehetne építeni a tanítási órákba. Egyik társunk Zsu (mikaz) a The Story of The Weeping Camelből vetített is részleteket, színesítve a történelem óráját. Az Öreg halász és a tengert ő az egyik etika órán, én pedig osztályfőnöki órán mutattam be a tanítványaimnak.

Azóta még három rövidfilm feliratát készítettem el, és most itt a folytatás.

A Dream című gyönyörű szép zenés animációs film, a 2016. október 17.-24. között megrendezett Wildlife Conservation Film Festival (Vadvédelmi Filmfesztivál) beharangozó, reklámozó kisfilmje, amelyben négy kihalással fenyegetett állat meséli el történetét a Nyomorultak című musical, Álmodtam egy álmot című dalával.

Nagyon szeretem a rövid, tömör, "ütős" rövidfilmeket, és tisztelem a kiötlőiket. Nagy dolognak tartom, hogy pár percben olyat tudnak alkotni, ami nagyot szól, és a hatása sokáig megmarad. Ilyen volt a The Present című német animációs film is. A Dreamet is többször láttam már, de minél többet nézem, annál jobban megríkat a végén. Amióta megismertem nem telik el úgy nap, hogy legalább egyszer, de inkább többször, meg ne nézzem. Erre képes egy három perces fantasztikusan összehozott animációs film. Csodálatos!

Ajánlom biológia, osztályfőnöki és etika órákra, versenyek, előadások, bemutatók, jeles napok színesítésére.

A többi oktatási segédanyagként használható film, videó:



A felirat nem az én fordításom. Az Álmodtam egy álmot szövegét csak be kellett illesztenem a megfelelő sorba.

Videó letöltése:

Nincs meg a kellő jogosultságod a hozzászóláshoz csatolt állományok megtekintéséhez.
Avatar
Magdimama
Hozzászólások: 277
Csatlakozott: 2016. február 28. 17:28

Re: Dream / Álom

HozzászólásSzerző: Magdimama » 2016. november 13. 10:11

Kedves Rita!
Köszönöm a filmet.Kíváncsi lettem rá.Talán én is többször nézősek közé rakom.Üdvözlettel,Nagyi :-*
Avatar
Gabóci5
Hozzászólások: 1589
Csatlakozott: 2016. február 27. 19:38

Re: Dream / Álom

HozzászólásSzerző: Gabóci5 » 2016. november 13. 10:27

Szia Rita! Azt hiszem most ügyesebb voltam, és nem kerülte el a figyelmemet, hogy kikerült az új film, első letöltő voltam. Hurrá! :ymparty:
Köszönöm, hogy rátaláltál és megosztottad velünk. ^:)^

Három perc, ... rögtön megnéztem, ...és megkönnyeztem. Nonstopban fut még mindig.

Gyönyörű képpel indul, és a zene is szép. :) Minden mondata elgondolkodtató és igaz. *-:)

Kép
Avatar
Miho
Hozzászólások: 10
Csatlakozott: 2016. február 29. 17:14

Re: Dream / Álom

HozzászólásSzerző: Miho » 2016. november 13. 14:03

Szia!

Hatásos film. Megfogott.
A kamaszommal megnéztük, elkezdtünk beszélgetni. Aztán 1 óra múlva eszembe jutott, hogy kel a kenyerünk. Túl kelt, de bedobtam gyorsan a sütőbe, hogy ne is lássam ezt a katasztrófát. Lehet hogy fogyózni fogunk.
Köszönöm, hogy kiraktad a filmet, mert végre hallottam a csemete hangját, és megbizonyosodhattam, hogy tényleg tud még mondatokban beszélni. Ezerrel kamaszodik, és általában csak annyit mond hogy "hm", vagy "aha", esetleg mondatban: "aha, igen". :)
Avatar
Kata58
Hozzászólások: 7293
Csatlakozott: 2016. február 28. 16:12
Tartózkodási hely: Győr
Kapcsolat:

Re: Dream / Álom

HozzászólásSzerző: Kata58 » 2016. november 13. 14:19

szia Miho! Jót nevettem a kamaszkori kommunikációs problémán! Talán neki is hoz majd áttörést, hogy érdemes a családdal leülni dumcsizni...
Kellemes vasárnapot mindenkinek! :ymhug: :-h :movingflower: :flower1: :littlehearth:
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Dream / Álom

HozzászólásSzerző: Rita » 2016. november 13. 15:25

Magdimama írta:Kedves Rita!
Köszönöm a filmet.Kíváncsi lettem rá.Talán én is többször nézősek közé rakom.Üdvözlettel,Nagyi :-*

Kedves Nagyi!

Nagyon szívesen ezt a kis 3 percest! Már biztosan túl vagy rajta. Remélem, hogy neked
is nagyon tetszett, és a többször nézősökhöz kerülhetett!


Kép
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Dream / Álom

HozzászólásSzerző: Rita » 2016. november 13. 15:45

Gabóci5 írta:Szia Rita! Azt hiszem most ügyesebb voltam, és nem kerülte el a figyelmemet, hogy kikerült az új film, első letöltő voltam. Hurrá! :ymparty:
Köszönöm, hogy rátaláltál és megosztottad velünk. ^:)^

Három perc, ... rögtön megnéztem, ...és megkönnyeztem. Nonstopban fut még mindig.

Gyönyörű képpel indul, és a zene is szép. :) Minden mondata elgondolkodtató és igaz. *-:)

Szia Gabi! Nagyon szívesen a filmecskét! Három perc, és az életüket az élőhelyükön
boldogan élő állatok képeitől, hip-hop, már el is jutunk a tragédiák sorozatáig. Ezt
önmagában nem volt nehéz megcsinálni, de egy jól megválasztott dal, a szövegével,
a fantasztikus animáció, ami nem merül ki abban, hogy szép, a színeivel is fokozza
a hatást, méghozzá nagyon, és a végére hagyott állatka aki még a legkeményebb
szívet is meglágyítja (ha a megcsonkított orrszarvú esetleg nem volt elég), és a
felemelt csákány látványa... Így leírva nem az igazi, de látva-halva nálam elérte
a célját.

Boldogság van:

Kép

A tragédia kezdete:

Kép

A vég:

Kép
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Dream / Álom

HozzászólásSzerző: Rita » 2016. november 13. 16:11

Miho írta:Szia!

Hatásos film. Megfogott.
A kamaszommal megnéztük, elkezdtünk beszélgetni. Aztán 1 óra múlva eszembe jutott, hogy kel a kenyerünk. Túl kelt, de bedobtam gyorsan a sütőbe, hogy ne is lássam ezt a katasztrófát. Lehet hogy fogyózni fogunk.
Köszönöm, hogy kiraktad a filmet, mert végre hallottam a csemete hangját, és megbizonyosodhattam, hogy tényleg tud még mondatokban beszélni. Ezerrel kamaszodik, és általában csak annyit mond hogy "hm", vagy "aha", esetleg mondatban: "aha, igen". :)

Szia!

Na látod, erre nem is gondoltam, hogy a diák nemcsak az iskolában "fogható meg", hanem
otthon is. Rá kéne mennem a családi filmekre, rajzfilmekre is!

A viccet félretéve, boldoggá tettél a hsz.-dal! Öröm volt olvasni, hogy a Kiskamaszodnak is
bejött a videó, és szívesen is beszélgetett róla. Bizakodhatok, hogy a többieknél is így lesz.

Ez a három perc rengeteg gondolatot felvet, akár még az esztétikáról, vagy a művészetek
fontosságáról is. Írtam már, hogy imádom a tömör gyönyöröket!

Az én saját kamaszkáim azzal akasztottak ki, hogy amikor valamit kértem tőlük, nem azonnal
jöttek, hanem azt válaszolták, hogy "Mindjárt!" És ezt mind a három csinálta! Mondanom sem
kell, hogy a "mindjárt"-ot nagyon szabadon értelmezték. Szerintem 1 mindjárt = kb. 1 perc,
szerintük 1 mindjárt = 10-40 perc + többszörös, egyre hangosabb és követelőzőbb anyai
macera.

Nagyon szívesen a videót!

Kép
Kép
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Dream / Álom

HozzászólásSzerző: Rita » 2016. november 13. 16:14

Kata58 írta:szia Miho! Jót nevettem a kamaszkori kommunikációs problémán! Talán neki is hoz majd áttörést, hogy érdemes a családdal leülni dumcsizni...
Kellemes vasárnapot mindenkinek! :ymhug: :-h :movingflower: :flower1: :littlehearth:


Egyetértek, Kata! Neked is kellemes vasárnapot!


Kép
Avatar
virag1
Hozzászólások: 370
Csatlakozott: 2016. február 28. 21:30
Tartózkodási hely: Budapest

Re: Dream / Álom

HozzászólásSzerző: virag1 » 2016. november 13. 16:27

Kedes Rita !

Köszi ezt a csodás 3 percet.
Minden benne van amit tudnunk kell az életről és az állatok védelméről. :littlehearth: :littlehearth:
:flower1:
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Dream / Álom

HozzászólásSzerző: Rita » 2016. november 13. 20:02

virag1 írta:Kedes Rita !

Köszi ezt a csodás 3 percet.
Minden benne van amit tudnunk kell az életről és az állatok védelméről. :littlehearth: :littlehearth:
:flower1:

Kedves Virág!

De jó, hogy neked is ennyire tetszett! Ha csak egy cseppecske változást eredményez
mindenki gondolkodásában, már nem volt hiábavaló foglalkozni vele!

Nagyon szívesen a videót!

Kép
Avatar
Miho
Hozzászólások: 10
Csatlakozott: 2016. február 29. 17:14

Re: Dream / Álom

HozzászólásSzerző: Miho » 2016. november 14. 17:53

Kata58 »
"Jót nevettem a kamaszkori kommunikációs problémán! Talán neki is hoz majd áttörést, hogy érdemes a családdal leülni dumcsizni..."

Ezt már megbeszéltem vele: Ha jól esik hogy csak ül és hümmög meg bámul ki a fejéből, megteheti, de csak amíg a végére ér a kamaszodásnak. Max. 18 éves koráig :D Már csak jó erős 4 évet kell várni rossz esetben, és lesz egy csodaszép pillangónk. Így se rossz, de kíváncsian várom mi lesz belőle. A suliban állítólag beszél, valószínűleg velünk piheni ki a délelőtti dumapartit.
A mai napig bosszant, ha valahol hallom hogy valaki szidja szegény gyerekét mert éppen nem lát, nem hall, és még érteni sem akar. Ugyanezt tettük mi is, csak a legtöbben már elfelejtettük.


Rita:
"Rá kéne mennem a családi filmekre, rajzfilmekre is!"
Monster High filmeket ne válassz, mert a 9 évesünk imádja őket, de ha kérdezem róluk,megkukul. Kivéve ha azt kérdezem, hogy milyen babát szeretne.

"A viccet félretéve, boldoggá tettél a hsz.-dal! Öröm volt olvasni, hogy a Kiskamaszodnak is bejött a videó, és szívesen is beszélgetett róla. Bizakodhatok, hogy a többieknél is így lesz."

Aprónépünk igazából a tesóm-é, én csak hétvégenként kapom meg őket. Velem kiszúrt a természet és nincs sajátom.
Szerintem minden gyereknek bejön a film. Látványos, jó a zenéje, van története, ráadásul még a szívüket is megfogja. Esetleg ezt nem akarják bevallani, ezért átmennek lükébe és idétlenbe. A 9 évesünk azt mondta rá hogy fuj. Aztán kiderült, hogy még nem nézett olyan filmet, ahol szinkron helyett felirat van, és a kettő együtt sok volt neki.


"Az én saját kamaszkáim azzal akasztottak ki, hogy amikor valamit kértem tőlük, nem azonnal jöttek, hanem azt válaszolták, hogy "Mindjárt!" És ezt mind a három csinálta! Mondanom sem kell, hogy a "mindjárt"-ot nagyon szabadon értelmezték. Szerintem 1 mindjárt = kb. 1 perc, szerintük 1 mindjárt = 10-40 perc + többszörös, egyre hangosabb és követelőzőbb anyai macera."


Tökéletesen leírtad, hogy szegény anyám mit élt meg velem anno.
A filmecskére visszatérve, engem a 80-90-es évek katasztrófáira (Exxon Valdez, kigyulladt olajfúró tornyok, japán bálnavadászok a Greenpeace hajók nélkül) emlékeztetett, ahogy a híradókban bemutatták. Mintha az eredeti felvételekből készítettek volna rajzot. A legerősebben ezt az olajban küszködő pelikánnál éreztem.
3 kamasszal igazi hős vagy. :-bd
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Dream / Álom

HozzászólásSzerző: Rita » 2016. november 14. 20:45

Nekem már nincsenek kamaszkáim, csak a kamaszkorukból hoztam a példát.
Már a legkisebbem is 26 éves, a középső 27, a legnagyobb 32.

A lányom a legnagyobb, nála kellett szembesülnünk azzal, hogy mit is jelent
serdülni, a két fiamnál már fel voltunk készülve. Leginkább türelemmel vérteztük
fel magunkat, mert abból kellett a legtöbb.

Jó, hogy mondod az olvasást! Igen, erre is, és a szövegértésre is jó egy feliratos
film!

Szép estét kívánok!

Kép
Kép
Avatar
B.Marika
Hozzászólások: 398
Csatlakozott: 2016. február 27. 20:55

Re: Dream / Álom

HozzászólásSzerző: B.Marika » 2016. november 15. 18:57

Szia Rita! Ez a kis filmecske, valóban "rövid, tömör és ütős volt"!
Köszönöm,hogy lefordítottad!
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Dream / Álom

HozzászólásSzerző: Rita » 2016. november 16. 18:06

B.Marika írta:Szia Rita! Ez a kis filmecske, valóban "rövid, tömör és ütős volt"!
Köszönöm,hogy lefordítottad!

Szia Marika! Nagyon szívesen a videót! Ehhez a magyar fordításhoz nincs közöm.
A Nyomorultak c. musical egyik betétdalát, az Álmodtam egy álmot kellett csak
beillesztenem az angol helyére.


Kép
Kép
Avatar
f.ági
Hozzászólások: 2691
Csatlakozott: 2016. február 28. 19:59
Tartózkodási hely: Szeged

Re: Dream / Álom

HozzászólásSzerző: f.ági » 2016. november 16. 19:30

Szia Rita!

Jövök majd és nézem mindkét rövidfilmed, amit előre is köszönök, csak kicsit várnom kell a letöltéssel, mert megzakkant a gépem.
Ahogy olvastam az ismertetőt, kicsit kimeresztettem a szemem, mert az etikát erotikának olvastam.
Abba is hagytam az olvasást, és azon töprengtem, hogy totál nem haladok a korral, ha már ilyen óra is van. :-) :-)
De szerencsére rájöttem a bakira, igy kicsit megnyugodtam, hogy nem bolondult még meg teljesen a világ.
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Dream / Álom

HozzászólásSzerző: Rita » 2016. november 16. 20:33

Szia Ági! Megnevettettél! Bele sem merek gondolni, milyennek lennének
az erotika órák!

Nagyon szívesen a videót, mert csak ahhoz van közöm, meg ahhoz, hogy
a kész magyar dalszöveget alátettem. Tetszeni fog!


Kép
Avatar
Gabóci5
Hozzászólások: 1589
Csatlakozott: 2016. február 27. 19:38

Re: Dream / Álom

HozzászólásSzerző: Gabóci5 » 2016. november 16. 20:36

Ági! Olyan jót nevettem. :)) :)) :)) Hányszor van velem is, hogy félre olvasok! :-ss

Kép
Avatar
Ir-csi
Hozzászólások: 137
Csatlakozott: 2016. március 4. 18:55

Re: Dream / Álom

HozzászólásSzerző: Ir-csi » 2016. november 17. 19:25

Szia Rita!
Köszönöm szépen ezt a filmecskét, megríkattál vele. A természet a gyengém, vagy inkább a védtelen természet?! Tőlünk, emberektől mindent el kellene zárni, mert az, hogy önveszélyesek vagyunk, egy dolog, azonban közveszélyesek is vagyunk és ez innentől kezdve bolygószinten már dráma, minden társélőlény drámája. Persze juthatunk mi még dinósorsra és folytatódhat nélkülünk az élet vmilyen vmely más élőlénnyel...
Összességében elkeserítő a felelőtlenségünk, akárhonnan is nézem.
Gyerekkoromban hoztam egy döntést: szabadon élő állat semmilyen részére nem tartok igényt, ehhez azóta is tartom magam. Ez a döntés abból származott, hogy apai és anyai családom is egy-egy vadon élő állat nevét viseli és gyerekként olyan mértékben azonosultam velük, a tulajdonságaikkal, hogy nem tudtam elképzelni, hogy bántsam őket vagy, hogy egyek a húsukból... Ráadásul mindenki tudta, hogy a sérült állatokat ellátom, gondoskodom róluk és visszaszoktatom őket...ezért amíg természet közelében laktam, a házunk folyton-folyvást, kívül-belül állatok átmeneti szállása volt. Hálás vok a szüleimnek, hogy mindezt végigasszisztálták...
A sárga szemű ember mohósága miatt tartunk itt, ahol...
Minden greenpeaces emberrel egyet értek abban, hogy nagyon szabályozni kellene minden emberi tevékenységet a Földön annak érdekében, hogy meg tudjuk óvni magunktól az élővilág sokszínűségét.
Köszönöm, hogy megosztottad az élményt! Ismét egy jó kis film a generációk nevelésére, az érzékenységük alakítására...
Kép
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Dream / Álom

HozzászólásSzerző: Rita » 2016. november 17. 20:36

Gabóci5 írta:Ági! Olyan jót nevettem. :)) :)) :)) Hányszor van velem is, hogy félre olvasok! :-ss

Gabi! Hogy milyen kis édes ez a manócska!! Amikor először láttam, nem mozgott,
csak egy képnek látszott. Most meg, hogy olvasom Ir-csi hsz.-t, látom, hogy milyen
szorgalmasan gyártja a szívecskéket.

Kép
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Dream / Álom

HozzászólásSzerző: Rita » 2016. november 17. 20:36

Szia Ir-csi! Igaz milyen hatásosra megcsinálták? Nagyon szeretem. Mikor rátaláltam, azonnal
betettem a magyar dalszöveget, és mintha vonzott volna hozzá valami, állandóan látni akartam.
Már nem nézem meg minden nap háromszor, sőt ma még nem is láttam, de még a vége sírást
is szerettem, pedig itt nem az a fajta jóleső, lélektisztító könnyezésben van részem, mint az
Ustad Hotel végénél, ez fájdalmas sírás a javából.

Mindenben egyetértek veled! Nagyképűek, arrogánsak, pazarlók, bitorlók, pusztítók vagyunk,
holott az állatok és a növények marha jól megvannak, meglennének nélkülünk is, mi viszont
aligha. Szóval mi vagyunk a feleslegesek a Földön, nem ők. Egyszer azt mondta valaki, hogy
nem kéne hangoztatnom, hogy egy szenvedő állat látványa százszor jobban fáj nekem, mint
egy szenvedő emberé. Nem is hangoztattam. Buta módon bűntudatom volt, hogy így érzek.
Mivel évek alatt sem változott meg ez az érzés bennem, sőt erősödött, úgy döntöttem, hogy
szabadjára engedem, nem takargatom, és ha szóba kerül, nem hallgatom el.

Én városon éltem, a harmadik emeleten, 31 éves koromig, de amióta falun élek nem győzöm
csodálni jótékony hatásait. Mikor kiköltöztünk ide, az én édes kis falucskámba, a gyerekekkel
majd minden nap, egy héten többször is az erdőben lógtunk. Mindig azt mondták, hogy nem tudják
miért, de annyira jó érzés ott lenni. Aki ölelt már meg fát, néma csendben, áhítattal, az tudja,
milyen boldog utána az ember. A gyerekszobákat alig kellett takarítanom, mert keveset voltak
használatban. A gyerekeim a nagy kertben élték az életüket, ha esett, akkor a fedett teraszon
ültek, és játszottak, de nem mentek be a lakásba. Már ennyi élmény is elég ahhoz, hogy a
természetet szerető, tisztelő emberek váljanak a gyerekekből. Persze ettől sokkal többet kaptak,
mert én magam is imádom ezt a témát, és mivel az alsós osztályaimat is mindig készítettem
és vittem környezetvédelmi versenyekre, rengeteg mindent felhalmoztam, amiből a sajátjaim
is profitáltak.

És akkor arról, hogy a két kutyusunk, akik 12 és 10 évet éltek velünk, és családtagok voltak,
milyen nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a gyerekeimből az állatokat tisztelő, értő felnőttek
lettek, nem is beszéltem.

Ezzel csak azt akartam mondani, hogy nem kell nagy dolgokban gondolkodni, nem mindenki
fogja/tudja megváltani a világot, de amit ki lehet hozni a lehetőségeinkből, azt ki kell.

Nagyon szívesen az élményt! Ezt még az én osztályom is látni fogja!

Kép
Avatar
Bria
Hozzászólások: 23
Csatlakozott: 2016. március 2. 21:43

Re: Dream / Álom

HozzászólásSzerző: Bria » 2016. november 19. 13:35

Kedves Rita!

Köszönöm szépen! Nagyon megindító szösszenetnyi mű, gyönyörű zenével és mindinkább sürgetőbb mondanivalóval.
Avatar
Rita
Adminisztrátor
Hozzászólások: 13553
Csatlakozott: 2016. február 25. 14:52

Re: Dream / Álom

HozzászólásSzerző: Rita » 2016. november 20. 10:30

Bria írta:Kedves Rita!

Köszönöm szépen! Nagyon megindító szösszenetnyi mű, gyönyörű zenével és mindinkább sürgetőbb mondanivalóval.

Kedves Bria! Neked is nagyon szívesen! Legközelebb Mikulásra szándékozlak Benneteket
megbombázni egy pár ilyennel szösszenettel, de azok mind vidámabbak lesznek.

Kellemes hétvégét kívánok!


Kép

Vissza: “Amerikai Egyesült Államok”

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 28 vendég