Szia Rita!
Kicsit hátráltattak a dolgaim, de végre csak eljutottam az utolsó részig én is.
Hát nem ezt a büntetést vártam emberkéknek, az is biztos. Bár még mindig jobb a 15 év, mint az életfogytiglan az egyik esetben, a másik esetben meg keveseltem a kiszabott büntetést. A sokadik esetben meg hiányoltam azoknál, akik nem kaptak.
Ezért szeretem a koreai krimiket, mert ilyenek, amilyenek. Na ezt most jól megmondtam.

Talán akiket legjobban nem szerettem az az após volt és Hyera.
Az apóst lehetett volna a végén sajnálni, hogy egyedül maradt, még a kedvenc legkisebb lány is elpártolt tőle, de akkora volt a bűnlajstroma, hogy tőlem aztán szomorkodhatott.
Bár, mondjuk azért picit sajnáltam, mikor először válaszolta a kérdésére Ji Won, hogy utálja, de szereti is.
Egy jóságos nagyapának néz ki, még nem tudja az ember mire is képes. Amikor a vejét küldte börtönbe és az utolsó együtt töltött vacsora után megpróbálta kedvesen búcsúztatni, hát még akkor is éreztette vele, honnan is jött. Oylan felemás érzésem volt tőle.
Ment a lelki terror rendesen , nem maradt ki se a veje, se a fia, se a lánya. Hogy lehet egy szülő ilyen?
A képviselő és Hyera kapcsolata nekem kicsit fura volt. Tisztában volt vele mit érez a nő, de szerintem szerette ő a feleségét, mert másként viszonyult volna hozzá ahogy kiderültek a dolgai. Még az elején azt hittem Hyera áttér a jó oldalra. Nagyobb volt benne a becsvágy, minthogy igy tegyen.
A képviselő olyan felemás ember volt nekem. Mindent feláldozunk a cél érdekében, törtetünk át embereken, bármivel is jár, de volt egy érzékeny oldala is, csak az ő helyzetében az már a gyengeség jele lett volna. Én biztos több évet szabtam volna ki rá, mint amit kapott.
Nagoyn tetszett Cho nyomozó és Yongsik bimbódzó kapcsolata.

A nőiesnek nem igazán mondható nyomozó és a gengszter tökéletes páros lett szerintem.
Ők és a nyomozó csoport az ügyésszel és Ji Wonnal kiegészitve jó kis bandát alkottak. Hatékonyak is voltak a végére.

Nagyon szimpatikus volt az ügyész, de Ji Won is azzal a nagy szemeivel. Szurkoltam is nekik már az elejétől fogva

Jó volt ez a sorozat Rita! Élveztem, igalmas, viszont szórakoztató is volt, mert a humoros jeleneteken jókat lehetett vihorászni.
Csodálkoztam is, amikor megláttam a témáját, hogyan kerülhettél a közelébe, de jó választás volt.
Köszönöm még egyszer a forditást!