





szilagyongyi írta:Sziasztok kedves Mindenki! Drága Ritám!
Nagyon szépen köszönöm az első hat rész fordítását.![]()
Most volt rá érkezésem, hogy megnézzem, és őszintén mondom, szerencsés ez így.Merthogy a hatodik rész közben éreztem először, hogy tetszik. Az első négy résznél megállok, talán nehezen jutottam volna idáig. Csakis azért tartottam ki, mert soha nem csalódtam a választásodban, hasonlít az ízlésünk, és figyelmeztettél is, hogy bizony nehezen indul be a sorozat. Nem, nem a történet. Azzal nincs baj semmi, szokatlan, eredeti és érdekes.
szilagyongyi írta:És innentől nem leszek népszerű.
szilagyongyi írta:Jin Xi. Kezdtünk egy akciójelenettel. A dizájnerkezű ruhatépés elmaradhatatlan minden akcióhősnő életéből, kijár neki. A levegőbe boxolást is elnéztem, bár szúrta a szememet, mennyire gyakorlatlan harcos Yang Rong. De szép. Nagyon. A kocsiablakban helyretett vállficam már nekem fájt.![]()
Az első találkozása főhőseinknek a bűntény helyszínén. Kétszer néztem meg, de nem értettem okát, miért is kellett gyerekesen (nevetségesen, égőn, hú én elbújtam volna) viselkednie komoly profilozó szakember létére.![]()
A következő ütés akkor ért, amikor a tizenkétcentis sarokban felugrott a konténer tetejére félni.![]()
Még nemszeretem jellemhiba, munkahelyére menet nem köszönt vissza a kollegáinak.Bár erre talán találtam mentséget, a hatodik részben, mikoris Han Chen elköszönéséből egy hangot nem hallott - talán teljesen elvarázsolódik, mikor erősen koncentrál
![]()
szilagyongyi írta:Az, hogy szépnek, nagyon nagyon szépnek látja - tartja - mondja magát tetszik. Ettől aranyosnak látom, ez jópofa egy rendőrkarakterben.
szilagyongyi írta:Mindezek ellenére, vagy mindezek miatt itt leszek, hiszen a karakterek fejlődnek, majd megszeretem őket, a fordítás csillagos ötös, a fórum élvezetes, a történet pedig máris megfogott, és elszaladt velem.
f.ági írta:Szia Rita!
Talán én vagyok az egyedüli akit nem irritál JX önimádata, aroganciája?![]()
Csak vigyorgok itt magamban rajta. Persze más lenne a helyzet a valóságban. Biztos jól micsodán billenteném szóban, vagyis pontosabban éreztetném vele, hogy na akkor eddig el lehet menni és nem tovább.
Igy viszont szerintem amikor megszelidül hatásosabb lesz a jellemét tekintve.
Han Isten változatlanul tetszik, akár a visszafogott fél mosolyát nézve,vagy pedig az ébredező rajongását figyelve.
Nem tudom hányszor gyakorolhatták amikor a cross motoron helyet cserélt a lánnyal.
Kiváncsi leszek a K vonalra.
A hipnózist szuperül játszotta JX, jó kis csattanó volt a végén.
Vaskica06 írta:Kedves Rita!
Nagyon tetszettek az eddig látott részek.Most viszem az 5-6. részt.
Érdekesek a szereplőink.Főhősnőnk néha kicsit színpadias,hangos és túlzásokba is esik,de ettől még esendő és ezért szerethető. HC az elején elég tenyérbemászó.Én is nehezen viseltem volna a stílusát.Jó lesz megfigyelni,ahogy összecsiszolódnak. A történet lassan bontakozik,de már lehet találgatni.Szép patológusunk is sok titkot rejt.Szóval jó kis történet.Lehet,hogy nem tudom majd abbahagyni a 6. rész után.
Nagyon szépen köszönöm az újabb két rész fordítását.
További kellemes estét és jó pihenést kívánok.
Erzsike54 írta:Kedves Rita ! Szeretném meg köszönni az első 5 rész fordítását . Nálam ez az 5.rész vitt mindent ,annyira izgultam ,hogy mi lesz a vége ,de nagyon boldog voltam ,hogy így lett vége .Sajnos még meg is sajnáltam a bűvészt ,pedig tudjuk milyen sok rossz dolgot tett ,nem akarok részleteket írni mert sokan gyűjtögetik és csak a végén nézik meg én az e hez hasonló filmeket nemszeretem maratonba nézni ,mert egy idő után nagyon ideges leszek . Biztos majd apránként megtudjuk ,hogy hogyan vesztették el emlékeiket mind a ketten ,mért nem ismerte a család a lányt ,vagy mért mondják ,hogy nem ismerik .Szóval várom nagyon a következő részeket ,nekem is volt már a gondolatomban hogy megnézem ezt a sorozatot,mert sokszor szembe jött velem ,de jól tettem hogy vártam egy kicsit .Új fényképeződ van Rita ? Csak azért kérdezem mert írtad ,hogy sok mindet még nem ismersz rajta .Nagyon szépek életszerűek a képeid ,gyönyörű helyen laksz .Szeretnék Békés Boldog Újévet kívánni ,neked és kedves családodnak .Remélem jövőre is veled tarthatok a filmek és sorozatok világába !![]()
![]()
![]()
Szeretettel Erzsébet !
csabamama2 írta:Rita Kedves!
Vittem a Memory.... 1-6. részének a feliratát. Köszönöm szépen az egész évi munkádat. Boldog Új Évet kívánok Neked sok szeretettel ölellek: Ildikó![]()
![]()
![]()
Kata58 írta:Izgulok, milyen lesz az új rész!Nagyon várom....de most irány a konyha reggelizés...![]()
![]()
![]()
![]()
annamama írta:....Kedves Rita Koszonom az 5-6 rész forditását idáig még csak gyujtogetem majd most hétvégén neki kezdek olvasom a forumozok hsz -it és válaszaidat igy tudom hogy ujra ennél a sorinál is lesz koromrágás és ...jajjIstenem......de igy lesz ez jo.Persze a tervembe van egy kisember aki és csakis O, aki beleszolhat mert akkor bizony csak mese van olyan nekivalo,tuzoltos ,Mancs orjáratos és a ....médinhungária...
...és akkor o áll a ...korkozepén...
...szerinte eddásan mert o ugy szereti...
..akkor Annimama hiába tervezett be akármit is az mind eltolodik késobbre és igy van ez jol ahogy ez a kisbetyár akarja..<3...Boldoj Uj Evet kivánok kedves Ritám neked és családodnak és ennek a nagy forumozo családodnak mindnyájunknak .Legyen az Uj Evunk szeretetben,egészségben ,megértésbem ,boldogságban gazdag és hogy ebben az Uj eddig még ismeretlen évben is sok-sok gyonyoru sorozatot nézzunk és értsunk meg a Te forditoi munkád által amit hálásan koszonunk mindnyájan...<3...BUEK 2018....
..Szeretettel Anna...
...
Emma11 írta:Köszönöm az új részeket!![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
MinGi írta:Kedves Rita! Csatlakoztam a sorozat nézőihez, két részletben megnéztem az eddigieket.Bár vannak hiányosságai,de egészében véve élvezhető sorozat. Nagyon valószínű, ez lesz az első sorozat amit a fordításoddal együtt haladva nézek, mert bár a kíváncsiságon tovább vinne, de itt a szavaknak nagy a jelentősége.Szöveg nélkül vagy nem tökéletesen értett szöveggel egész már következtetést lehet levonni.
Köszönöm az eddigi részek fordítását és jövök majd a többiért is.
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 6 vendég